Kajak-kenu: hazai klub nélkül maradt olimpiai bajnokunk

– A minap azt írta a közösségi oldalán, sosem volt még ennyire összezavarodva. Mire gondolt?
– Arra, hogy Amerikában összevissza beszélnek, egymásnak ellentmondó hírek jelennek meg a médiában a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban – válaszolta a kétszeres olimpiai bajnok, vb-győztes és Eb-győztes kajakos,Fazekas-Zur Krisztina, aki edző-férjével, Rami Zurral és két kisfiukkal Kaliforniában él. – Megterhel a kettős kommunikáció; az ember józan ésszel tudja, mire számíthat, mert látja, mi zajlik a világban, miközben az Egyesült Államok elnöke még márciusban is úgy nyilatkozik, hogy csak egy kis influenzáról van szó. Igaz, most, hogy New York „elesett”, száznyolcvan fokos fordulatot vett a kommunikáció.

– Mi a helyzet a lakóhelyükön, Kaliforniában?
– Amerikában államonként változik, milyen rendelkezéseket hoznak a járvány megfékezésére. Nálunk az otthonihoz hasonló a helyzet, pont ugyanakkor zárták be az iskolákat, az óvodákat, mint Magyarországon, három hete itt is kijárási korlátozás van, és csak a létfontosságú üzletek vannak nyitva. A rendelkezés szerint csak a lakóhelyükön sportolhatnak az emberek, ami nálam azért gond, mert Irvine-ban élünk, de a közeli Newport Beach-re járok edzeni.

– Milyen edzésmunkát tud végezni?
– Amikor bejelentették az olimpia elhalasztását, úgy döntöttem, pihenek egy keveset, és inkább alapozó, karbantartó munkát végzek. A nyáron lazítunk egy kicsit, majd ősszel kezdődhet újra a felkészülés. Most az egészségünk megóvása a legfontosabb, emellett arra törekszem, hogy szinten tartsam azt az állapotot, amit elértem – jól sikerült az eddigi felkészülés. A klubomból hazahozhattam kondifelszereléseket: padot, súlyokat és egy spinning szobakerékpárt, a garázsban rendeztük be a konditermet.

– Egy-egy olimpiát megelőző időszakhoz vagy az előző évekéhez hasonlítja az eredményeket?
– Van mihez viszonyítani, ezért is merem azt mondani: jó állapotban vagyok. Tizenegy éve futok már ugyanazon a pályán, engem is meglepett, hogy most jobb időt teljesítek négyszáz és nyolcszáz méteren, mint 2012-ben, amikor az első olimpiai aranyérmemet nyertem a négyessel, és tíz kilóval nagyobb súllyal tudok dolgozni, mint korábban. A vízen még nem tudtuk lemérni, mennyit fejlődtem ötszáz méteren, mert nem tartottunk ott a felkészülésben, de a kétezres időim megfelelőek. Ha tarthattuk volna magunkat a menetrendhez, eljutottunk volna arra a szintre, amelyen a londoni és a riói olimpia előtt voltam.

– Ezek szerint jó hónapokat tudhat maga mögött.
– Sajnos ezt nem mondhatom, küzdelmes telem volt. Decemberben végig betegek voltak a gyerekek, ezért kénytelen voltam egyedül edzeni, mert a fiúkkal otthon kellett maradnia Raminak, aki januárban lett beteg, kórházba is került. Sérüléssel is küszködtem, amit még mindig érzek. Amíg ki nem mondták a döntést, az olimpiával kapcsolatos bizonytalanság is stresszessé tett, az itteni klubomat bezárták a járvány miatt, ezt megelőzően, decemberben meg kaptam egy e-mailt az egyesületemtől, hogy kereshetek másik klubot, nem tudnak tovább támogatni.

– Mármint a Graboplast Győrtől?
– Igen. Egy kicsit csalódott vagyok emiatt. Korábban mindig korrekt, sőt kiváló kapcsolatom volt a klub vezetőségével, mindig mindent betartottak, amiben megállapodtunk, segítették a felkészülésemet, a családalapítás és -bővítés idején is támogattak. Fáj, hogy nyolc év után így lett vége az együttműködésünknek.

– Van már új klubja?
– Kerestem, de még nem találtam, ami érthető, hiszen az előző évem nem volt jó, tavaly még messze nem értem magam utol a második fiam, Daniel születése után. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy a klubok a mostani helyzetben inkább visszafognak a kiadásokat illetően, semmint új versenyzőket igazolnak.

– Az olimpia elhalasztásának híre megosztotta a sportolókat, a fiatalabbak jellemzően a fejlődés lehetőségét látják az újabb egy évben, a rutinosabbak között akad, aki a befejezés gondolatával is eljátszott. Mire gondolt, amikor megtudta, még egy évet várnia kell a válogatókra?
– Én nem az évek száma miatt aggódom, noha igaz, idén augusztusban leszek negyven, és úgy terveztem, a tokiói olimpia lesz az utolsó versenyem. Inkább azon kezdtem gondolkodni, hogy teljesen át kell szervezni az életünket, mert a nagyobbik fiunk, Noah augusztus végén kezdi az iskolát, és nem maradhat egyedül abban az időszakban, amikor mi Ramival a napi második edzést végeznénk. Bébiszitterem nincs, és egyelőre a megoldást sem látom – nem úgy terveztem, hogy idén szeptemberben még kajakozni fogok.