Gyász: március harmadikán búcsúztatják Wichmann Tamást

Vágólapra másolva!
2020.02.19. 11:23
null
Wichmann Tamás (1948–2020) (Fotó: Földi Imre, archív)
A család és az MTK tájékoztatása szerint március harmadikán, kedden 14.15-kor búcsúztatják Wichmann Tamást. Ahogy arról beszámoltunk, a kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes és egyszeres bronzérmes kenus hosszan tartó súlyos betegség után, egy héttel 72. születésnapját követően, február 12-én 21.33 órakor hunyt el.

 

Wichmann Tamás először 2019 szeptemberében nyilatkozott arról, hogy már két éve rákkal harcol. Később többször is megrázó vallomást tett súlyos betegségéről. Január közepén a Blikknek azt mondta, gyógyulásának esélye nulla. A hónap végén a Nemzeti Sportnak is nyilatkozott, akkor azt kívánta magának, hogy láthassa a tokiói olimpiai döntőket.

A január 16-i Év Sportolója Gálán megkapta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Életműdíját.

A magyar sporttörténet egyik legnagyobb alakját családja, három fia és unokahúga körében érte a halál a Szent László Kórházban.

Wichmann Tamást március harmadikán, kedden 14.15-kor búcsúztatják Budapesten, a Farkasréti Temető Makovecz ravatalozójában. Az MTK február 23-án, vasárnap 14 órától a Népsziget utcai vízi telepen gyertyagyújtással és két kilométeres evezéssel állít emléket örökös bajnokának.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács Tibor

Minden más foci
2025.08.15. 22:35

Gyász: elhunyt Pálffy Tamás 146-szoros válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.08.13. 15:30

Gyászol az újpesti futball, elhunyt Káposzta Benő

Magyar válogatott
2025.08.12. 13:12

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
2025.08.12. 10:07

Nem tudták megmenteni a világjátékokon összeeső olasz tájfutó életét

Egyéb egyéni
2025.08.12. 09:54

Gyász: elhunyt a japán válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője

Minden más foci
2025.08.10. 17:56

Sebességi csúcsot próbált dönteni, meghalt az autóversenyző

Egyéb autó-motor
2025.08.05. 14:44

Gyász: elhunyt a németek világbajnok labdarúgója

Német labdarúgás
2025.08.05. 13:42
Ezek is érdekelhetik