Paralimpia 2020: 23 ország kvalifikált Tokióra Szegeden

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.03. 17:06
Az augusztus végi, szegedi para-kajak-kenu világbajnokságról 13 európai, valamint négy ázsiai, négy amerikai és két óceániai nemzet szerzett indulási helyet a tokiói paralimpiára.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) keddi híre emlékeztet, hogy a vb nemcsak az ép indulókat tekintve döntött rekordokat, a para szakágban is soha nem látott mezőny, 42 ország 176 versenyzője szállt vízre a Maty-éren.

A legjobban a régóta parakenu nagyhatalomnak számító Nagy-Britannia szerepelt, összesen hét indulói helyet szerezve. Az olyan versenyzők, akik kajakban és kenuban is kiválóan szerepeltek – mint például az ausztrál Curtis McGrath –, csak egy kvótát gyűjtöttek, de ha úgy alakul, akkor mindkét számban rajthoz állhatnak majd a japán fővárosban. Az országok minden parakenu-versenyszámban két indulót nevezhetnek be a paralimpiára.

„Rendkívül izgalmas látni a szakág ugrásszerű fejlődését, amióta 2016-ban bemutatkozott Rióban a paralimpián – mondta a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) parakenu bizottságának elnöke, John Edwards.Fontos, hogy 2020-ban már nem hat, hanem kilenc számban avathatunk kajak-kenus bajnokot. Biztos vagyok benne, hogy Tokióban sok Rióban sikeres versenyzőnek szurkolhatunk, de megismerhetünk majd olyan fiatal kiválóságokat is, akiken keresztül megszólíthatjuk az új generációt.”

Oroszország öt, Ausztrália, Ukrajna, Németország és Brazília egyaránt négy kvótát zsebelt be, s Magyarország is gyűjtött három indulói helyet. A rendező országnak, Japánnak is lesz versenyzője parakenuban, hiszen Seju Monika kvótát szerzett a KL1-es kategóriában.

Az ICF eddig összesen 54 kvótát osztott szét a tagországok között, mind a kilenc paralimpiai számban összesen hatot-hatot lehetett szerezni. A 2020-as parakenu világbajnokságon, Duisburgban további 36 indulói helyért lehet majd versenyezni.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Urr Anita maradt az Európai Paralimpiai Bizottság elnökségében

Egyéb egyéni
2025.08.31. 09:28

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13
Ezek is érdekelhetik