Kajak-kenu: Wichmann Tamás rákbetegséggel harcol

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.09.09. 12:17
null
Wichmann Tamás a 70. születésnapján (Fotó: Koncz György)
A kilencszeres világbajnok kenus legenda, Wichmann Tamás a Borsnak őszinte nyíltsággal beszélt arról, hogy két esztendeje harcol a rákkal.

 

„Két évvel ezelőtt, '17 nyarán kezdett fájdogálni a gyomrom, de nem nagyon törődtem vele, majd elmúlik. Aztán csak nem akart” – idézte fel a nehéz időszak kezdetét a 71 éves Wichmann Tamás a Borsnak, hozzátéve: kezelőorvosai és a nővérek mellett a közel tízéves rákkutatói gyakorlattal rendelkező Barnabás fia is a segítségére van.

„Mindent elkövettek, mindenben segítették a terápiám sikerét. Bár az egyre szaporodó rák jelentős előnyhöz jutott. És nem érte be a vastagbéllel, ráment a májra, tüdőre. Ezeket 2017 őszére diagnosztizálták. Kis szerencsém, hogy nem a legnehezebb fajtát osztotta rám a sors, hanem a gyengébb változatot. Azért van gond: a szívizomzatom szép kis terhelést kapott a versenyzésem időszaka alatt, annak elhasználtam úgy a 40 százalékát, de azért igyekszem tartani magam” – folytatta a kenukirály.

„Csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, főleg a korosztályomnak, hogy vegye komolyan a rendszeres szűrővizsgálatokat, amíg nem késő. Októberre kaptam időpontot egy újabb CT-vizsgálatra, majd ott kiderül, milyen állapotban vagyok. Szerintem tűrhetőbben.”

Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05
Ezek is érdekelhetik