Kajak-kenu: A győzelem merész álom, a dobogó viszont cél – Tóth Dávid

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2019.08.21. 13:38
null
Tóth Dávid (jobbra) és Kulifai Tamás, a 2011-es vb-aranyérmes hajó két megmaradt tagja (Fotó: Tumbász Hédi)
Ha valaki tudja, hogy milyen érzés világbajnoki címet nyerni a Maty-éren, akkor az Tóth Dávid és Kulifai Tamás, akik 2011-ben több ezer szurkoló örömére K-2 500 méteren álltak fel a dobogó legfelső fokára. Most a „hagyományos” számukban, két új társsal, Erdőssy Csabával és Kós Benedekkel rajtoltak el K-4 1000 méteren és jutottak be egyenes ágon a pénteki döntőbe.

 

– Visszaköszöntek a régi, 2011-es érzések?
– Tegnap volt nyolc éve, hogy nyertünk itt, a Maty-éren, és megtapasztaltuk milyen a siker íze. Örülnék neki, ha ezt újra át tudnánk élni a srácokkal, de azért ez merész álom. Inkább egy dobogós helyezést tűztünk ki célként, s remélem ezt pénteken tudjuk is hozni a döntőben.

– Ön az elmúlt hét évben szinte folyamatosan ott ül az ezer négyesben, az elmúlt években változó összeállítású hajókban…
– A Londonban ezüstérmes, magunk között csak retro négyesként hívott hajóval 2015-ben lettünk másodikak a világbajnokságon, 2017-ben Kulifai Toma helyett Ceiner Benjaminnal szálltunk vízre, szintén a második helyen zártunk, 2018-ban pedig egy hatodik helyet szereztünk Ilyés Robival, Bogár Gáborral és Ceiner Benjaminnal.

– Az önök rutinja és a Erdőssy Csaba és Kós Benedek lendülete mire lehet képes?
– Az elmúlt hetekben biztató edzéseket csináltunk, sikerült összekovácsolni az egységet, jók voltak a visszajelzések. Nem is az időre gondolok elsősorban, hanem az érzésre. Tomával mindig keressük az érzést, amiből meg tudjuk állapítani, hogy van-e keresnivalónk a nemzetközi versenyeken. Idén megtaláltuk ezt az érzést.

– És az a kohézió, ami Kammerer Zoltánnal és Pauman Dániellel megvolt a retro négyesben, jelen van most a hajóban?
– Összehangolódtunk, de nyilván Zoliékkal más a kötődés. Példának okáért én vagyok Dani kisfiának, Gergőnek a keresztapja, Toma minden hétvégén átmegy Zolihoz Gödre, hiszen gyakorlatilag szomszédok. Barátok maradtunk és én büszke vagyok erre a négyesre. Amelyben egyébként Zoli is szívesen szerepelt volna, csak „véletlenül” megnyerték az ezer párost Gál Péterrel, így ő abban a számban szerepel.

– És Pauman Daninak is van feladata ezen a világbajnokságon – igaz, ezúttal nem a vízen.
– Dani a világbajnokság egyik szakkommentátora és a szpíker itt a Maty-éren. Igyekszünk úgy teljesíteni pénteken, hogy csak jókat tudjon mondani rólunk.

Legfrissebb hírek

Kvótaszerzést meghatározható világranglista-rendszert kaptak a kajak-kenusok

Kajak-kenu
2025.02.14. 19:22

Tóth Dávid: A szövetségnek sem az a fontos, hol és mennyit szerepeltem a médiában

Kajak-kenu
2024.11.25. 07:24

Kajak-kenu: Tóth Dávid lett a kajakosok szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
2024.11.22. 13:40

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Maratoni kajak-kenu vb: ezüstérmes a kenus Kisbán Zsófia

Kajak-kenu
2024.09.21. 19:32

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – KAJAK-KENU (SPRINT ÉS SZLALOM)

Párizs 2024
2024.07.16. 17:04

Hüttner Csabának még meg kell hoznia néhány nehéz döntést

Kajak-kenu
2024.06.18. 09:01
Ezek is érdekelhetik