Kajak-kenu: Kopasz Bálint magabiztosan nyert 1000 méteren

Vágólapra másolva!
2019.05.12. 17:50
Kopasz Bálint magabiztos, több mint három másodperces előnnyel nyerte meg vasárnap a kajak egyesek 1000 méteres döntőjét a kajakosok és kenusok idei első versenyén, a Szolnokon rendezett rangsoroló viadalon.

A férfi kenusoknál ugyanezen a távon Kiss Tamás győzött, míg kajak kettes 1000 méteren a fiatal Koleszár Mátyás, Németh Viktor honvédos duó diadalmaskodott az UTE rutinos egysége, Tóth Dávid és Kulifai Tamás előtt.

A nőknél foghíjas volt a mezőny K-1 200 méteren, végül az újpesti Kiss Blanka lett az első, az új olimpiai számban, C-2 500-on pedig a papírformának megfelelően a győriek párosa, Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső ért elsőként a célba, hatalmas előnnyel.

A kétnapos versenynek nem volt igazi tétje, de az indulók a két hét múlva ugyanitt sorra kerülő első válogató előtt felmérhették, hogy hol tartanak a felkészülésben a riválisokhoz képest.

Az Európa-bajnokságot június második felében, a minszki Európa Játékok keretében rendezik, míg az év fő versenye augusztus 21-25-én az olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz Szegeden.

KAJAK-KENU, RANGSOROLÓ, SZOLNOK
K–1 1000 m:

1. Kopasz Bálint (Graboplast Győri VSE) 4:07.400 p
2. Gál Péter István (Szolnoki Kajak-Kenu Klub) 4:10.845
3. Dombvári Bence (Budapesti Honvéd SE) 4:13.073

K–2 1000 m:
1. Koleszár Mátyás, Németh Viktor (Budapesti Honvéd SE) 3:32.016
2. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (UTE) 3:33.404
3. Noé Bálint, Ilyés Róbert (Budapesti Honvéd SE) 3:33.449

C–1 1000 m:
1. Kiss Tamás (NKM Szegedi VSE) 4:12.194
2. Kiss Balázs (Dunaferr SE) 4:12.766
3. Dóri Bence (UTE) 4:14.155

NŐK
K–1 200 m:

1. Kiss Blanka (UTE) 43.738 mp
2. Katrinecz Rita (Szolnoki Kajak-Kenu Klub) 44.427
3. Gamsjager Lisa-Maria (Budapesti Honvéd SE) 44.527

C–2 500 m:
1. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győri VSE) 2:06.446 p
2. Kisbán Zsófia, Bragato Giada (Lágymányosi Spari Vízisport, Tiszaújvárosi KKSE) 2:12.079
3. Molnár Csenge, Nagy Bianka (NKM Szegedi VSE) 2:14.163

Legfrissebb hírek

A kajakos Varga Ádám és a kenus Csorba Zsófia is a világranglista élén

Kajak-kenu
2025.06.27. 17:29

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Végleges a magyar csapat összeállítása a kajak-kenu Eb-re

Kajak-kenu
2025.06.04. 16:15

Kopasz Bálint, Varga Ádám és Csorba Zsófia is az élen a kajak-kenu világranglistán

Kajak-kenu
2025.05.29. 13:51
Ezek is érdekelhetik