Kajak-kenu: új edzővel dolgozik a jövőben Takács Tamara

Vágólapra másolva!
2019.01.24. 17:49
A jövőben Simon Miklós irányítja a világ- és Európa-bajnok kajakos, Takács Tamara edzéseit.

Klubjuk, a Vasas honlapja csütörtökön azt írta, a versenyzőnek a nyár folyamán megszűnt a munkakapcsolata korábbi trénerével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal, majd ezt követően több csoporttal is kipróbálta magát, így Somogyi Béla, Likér Péter és Hadvina Gergely irányításával is.

„A legfontosabb szempont az volt, hogy végre csapatban, egy jó női csapatban szerettem volna edzeni. Elég volt abból, hogy egyedül evezek, vagy igazából mindig csak csapódom valahová. Most négyen vagyunk lányok, erős közösség, és ez a létszám pont ideális, így Simi (Simon Miklós) is kellőképpen tud figyelni személyesen is ránk. Örülök, hogy a Vasas is minden tekintetben támogatott ebben az időszakban" – nyilatkozott Takács Tamara.

Hozzátette: 2017 nyarán tréningezett már párszor Simon Miklósnál, akkor is jól kijöttek egymással, és örül, hogy „nála kötött ki".

„Rajtam kívül Sólyom Dóri, Homonnai Luca és Kárász Anna dolgozik vele, úgy érzem, egymást is tudjuk húzni a közös edzéseken” – fogalmazott.

A 22 éves Takács Tamara 2017-ben 500 méter egyesben Európa-bajnok, a négyes tagjaként pedig világ- és Európa-bajnok lett, a tavalyi szezonja azonban felemásra sikerült.

Simon Miklós a riói olimpiát követően csatlakozott a Vasas SC-hez, Vad Ninetta felkészítőjeként dolgozott. Előtte közel tíz évig élt Nagy-Britanniában, a brit női válogatott szakmai vezetője volt 2008 után. Azt megelőzően itthon többek között Kozák Danuta, Paksy Tímea, Benedek Dalma és Szabó Gabriella edzője is volt.

Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05
Ezek is érdekelhetik