Kajak-kenu: a maximális három kvóta a magyar kenuválogatott célja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.01. 20:13
A maximális három olimpiai kvóta megszerzése lesz a magyar kenuválogatott célja a jövő nyári szegedi világbajnokságon, mondta Vécsi Viktor, a szakág múlt pénteken kinevezett szövetségi vezetőedzője.

A Magyar Kajak-Kenu-szövetség döntése értelmében a jövőben a legjobb nyolc-kilenc hazai versenyző együtt készül, s ennek a tavaszi, meleg égövi edzőtábor is része lesz.

Vécsi Viktor az M1 aktuális csatornán csütörtökön kiemelte, a központosítás célja, hogy csoportban dolgozhassanak a versenyzők, majd a jövő nyári szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon megszerezzék a maximális három kvótát a 2020-as tokiói ötkarikás játékokra.

Az edző úgy fogalmazott, a kenusok technikai tudása jó, az újdonság az edzésmódszer lesz, amely alapján a 2008-as pekingi olimpia bajnokát, Vajda Attilát is felkészítette Szegeden. Vécsi elárulta, a sportolók vegyes érzésekkel fogadták a központosítást, sokan ódzkodnak tőle, de van, aki kifejezetten várja.

A 2020-as olimpián már csak 1000 méteren, egyesben és párosban versenyezhetnek a férfi kenusok. Ebben a két számban legutóbb 2016-ban született magyar érem rangos világversenyen: a moszkvai Európa-bajnokságon Vasbányai Henrik és Mike Róbert harmadik lett.

Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05
Ezek is érdekelhetik