Kajak-kenu: kétszeres olimpiai bajnokunk gyermeket vár

Vágólapra másolva!
2017.11.30. 09:55
Ismét gyermeket vár a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Fazekas-Zur Krisztina, aki emiatt kihagyja a jövő évi szezont.

A 37 éves versenyző Facebook-oldalán jelentette be csütörtökön, hogy a baba érkezése júniusra várható.

„De ne aggódjatok, Tokióra visszatérek!” – írta Fazekas-Zur, aki edző-férjével, Rami Zurral a második gyermeküket várja, kisfiuk, Noah hároméves.

Fazekas-Zur Krisztina 2012-ben és 2016-ban is tagja volt az olimpiai bajnok kajaknégyesnek, emellett nyolc világbajnoki és hét Európa-bajnoki aranyérme van. Idén, Racicében is ott volt a vb-győztes kvartettben.

A riói aranynégyesből idén ketten is szültek, Kozák Danuta júniusban, Csipes Tamara a múlt héten hozta világra gyermekét.

Legfrissebb hírek

Kopasz Bálint: Elképesztő verseny volt, hatalmas ellenfelek ellen

Kajak-kenu
16 órája

Kopasz Bálint immár háromszoros világbajnok a királyszámban!

Kajak-kenu
18 órája

Csikós Zsóka K–1 1000 méteren, Csizmadia Kolos K–1 200 méteren világbajnok!

Kajak-kenu
2025.08.22. 15:09

Délelőtti erődemonstráció: Adolf, Csikós, Kopasz és Opavszky is futamgyőztesként vb-döntős

Kajak-kenu
2025.08.22. 11:17

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
2025.08.19. 18:45

Nyugalom, kikapcsolódás, csapatmunka – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2025.07.14. 22:00

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24
Ezek is érdekelhetik