Kajak-kenu: duplázó párosok, egyesben Medveczky legyőzte Takácsot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.08. 11:56
null
A Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenu páros beborult a célba érést követően (Fotók: Koncz György)
A Korisánszky Dávid, Mike Róbert 1000 méteres kenupáros és a Takács Tamara, Vad Ninetta 500 méteres kajakos duó megismételte három héttel ezelőtti sikerét a kajak-kenusok Szolnokon zajló világbajnoki válogatóján, egyesben Takács azonban kikapott Medveczky Erikától, így utóbbi számban várhatóan szétlövésre kerül majd sor.

Korisánszky és Mike nagy csatát vívott az első, szegedi fordulóban harmadik Vasbányai Henrik, Kiss Tamás kettőssel, és 19 századmásodperccel bizonyult gyorsabbnak riválisánál. Takács és Vad ezzel szemben magabiztos győzelmet aratott.

Az első válogatón a páros mellett mindkét egyes számot megnyerő Takács Tamarának 500-on most meg kellett elégednie a harmadik hellyel, ezúttal a korábban 1000 méteren világbajnok Medveczky Erika, valamint a négyesben kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina is megelőzte.

Szombaton délután további három döntőt rendeznek a Holt-Tiszán. A vasárnapig tartó verseny az augusztus 24. és 27. közötti racicei vb-re válogat.

A megszokott kilences helyett a mostani viadalon is hetes döntőket rendeznek, hogy elkerüljék az időjárásból fakadó pályaelőnyöket.

 

KAJAK-KENU VÁLOGATÓ
FÉRFIAK
C-2 1000 m

1. Korisánszky Dávid, Mike Róbert (KSI SE) 3:33.623 p
2. Vasbányai Henrik, Kiss Tamás (KSI SE, Csepeli KKE) 3:33.815
3. Sarudi Pál, Fekete Ádám (Közgép SE, UTE) 3:37.453

NŐK
K-1 500 m

1. Medveczky Erika (Démász Szeged) 1:49.045 p
2. Fazekas-Zur Krisztina (Graboplast Győr) 1:49.460
3. Takács Tamara (Vasas) 1:49.721

K-2 500 m
1. Takács Tamara, Vad Ninetta (Vasas) 1:40.146 p
2. Malcsiner Eszter, Racskó Fruzsina (UTE, KSI SE) 1:41.307
3. Hagymási Réka, Szabó Ágnes (BHSE, KSI SE) 1:41.546

A TOVÁBBI PROGRAM
Előfutamok 15.30
Döntők 17.35

VASÁRNAP
Elő- és középfutamok 8.00
Döntők 10.00 és 14.54

Legfrissebb hírek

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37
Ezek is érdekelhetik