Kajak-kenu: Nagyon vonz a tokiói olimpia, de... – Fazekas-Zur

– Sikerült már berendezkedniük?
– Mindig beletelik legalább egy hétbe, mire egy hazaköltözés után megszervezzük az életünket, lassan most is minden a helyére kerül – válaszolta a Nemzeti Sportnak a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Fazekas-Zur Krisztina, aki a riói olimpiát követően edző-férjével és kisfiával hazatért Kaliforniába, és az elmúlt kilenc hónap jelentős részét az Egyesült Államokban töltötte, néhány napja azonban már itthon készül a hamarosan kezdődő szezonra. – Ezúttal az óvodakeresés okozott egy kis problémát, korábban, Szolnokon jól bejáratott helyünk volt, de úgy döntöttünk, idén Dunavarsányban rendezkedünk be.

– Miért döntöttek a váltás mellett?
– Ramival (Rami Zur, a kajakos edző-férje – a szerk.) úgy éreztük, kicsit sok volt az utóbbi időben Szolnokból. Mindig nagyon örültem, amikor tavasszal több hónapra hazaköltöztünk, de miután nekem Szolnok környékén nem élnek sem családtagjaim, sem barátaim, rossz érzés volt rádöbbenni, attól, hogy Magyarországon vagyunk, nem kerültem közelebb hozzájuk. Úgy gondoltuk, az olimpia utáni évben megpróbáljuk Varsányban, a családom közvetlen közelében. Talán a korábban szintén Szolnokon készülő kajakos fiúk sem bánják, hogy váltottunk.

VÁLTOZÁST HOZOTT A CSAPATMUNKA

– Alapjában változtatta meg a felkészülését, hogy edző-férje elvállalta a londoni ezüstnégyes három tagja, Kulifai Tamás, Pauman Dániel és Tóth Dávid felkészítését is?
– Egyértelműen változtatott az edzésmunkán, hogy csapatban dolgozunk. Télen futással, úszással és a kondicionáló edzésekkel kezdtük el az „ismerkedést", ebben az időszakban még nem volt jelentős a különbség a megszokott és az új felállásban végzett munka között. A változással a tavaszi, hathetes közös kaliforniai edzőtáborozás során szembesültem.

– Pozitív vagy negatív élmény volt?
– Összességében nagyon pozitív, örülök, hogy van társaságom. Ráadásul eleinte nagyon jól tudtam velük együtt haladni a vízen, a hullámvölgy akkor jött el, amikor a srácok már nagyon felgyorsultak. Beletelt egy kis időbe, hogy helyre tegyem magamban a tényt, hogy hiába indulok kéthajónyi előnnyel, pillanatok alatt utolérnek, és úgy mennek el mellettem, mint a gyorsvonat. Tudatosítani kellett magamban, hogy haladok, jó vagyok – csak nem úgy tűnik.

– Pauman Dánielék úgy nyilatkoztak, korábban Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjában is edzettek „vegyes" csapatban, így számukra nem volt ismeretlen a helyzet. Önnek újdonságot jelentett?
– Annyiban nem volt új, hogy az előző években tavasszal Kaliforniában rendre együtt edzettem a szlovák férfi kajak négyes tagjaival. Az újdonságot az jelentette, hogy ők később vették fel a tempót, miután Szlovákiában nincs akkora nyomás a versenyzőkön a válogatókon, mint itthon, és a versenyidőszak is később kezdődik, ráértek formába lendülni. A mieinknél – ahogy említettem – nagyon éreztem a sebességkülönbséget. De a lényeg, hogy jól működik a közös munka, még ha némi finomhangolásra szorul is, szeretnék a folytatásban is minél több közös edzéssel készülni.

EGYELŐRE CSAK RÖVID TÁVRA TERVEZ

– Egyénfüggő, hogy a csoportban vagy az egy edző, egy versenyző felállásban végzett munka-e a hatékonyabb egy-egy versenyzőnél. Miként éli meg, hogy edzője immár megosztja a figyelmét ön és új kajakosai között?
– Ó, ez nekem nagyon jó! Rami nagyon szőrszálhasogató – már ő is tökéletesen ejti ki ezt a nehéz szót, mert annyit mondom neki –, minden edzésen legalább kétszázszor meghallgatom tőle, hogy üljek egyenesebben, vagy nyújtsam ki jobban a karom... Szóval örülök, hogy a figyelme már nem csak rám koncentrálódik.

– A sportág minden fórumán az újabb olimpiai ciklusról, a Tokióba vezető útról esik szó. Ön is négyéves távlatban gondolkodik?
– Nagyon vonz a tokiói olimpiai részvétel, jelentős kihívásnak érzem, hogy ott legyek, de még nem vagyok kellőképpen eltökélt a távlati célokhoz. Rióból hazajövet eldöntöttem, hogy egy évig mindenképpen kajakozom, ezután pedig évről évre újragondolom a folytatást. Nekem már foglalkoznom kell a sport utáni életemmel is. Amíg a család körüli teendőim, az üzleti vállalkozásaink és az alapítványi munkám mellett kellő figyelmet tudok fordítani a sportolásra, és amíg vannak sikereim a kajakozásban, folytatom, de ha ez a figyelem másfelé kezd irányulni, már nem biztos, hogy vissza kell téríteni a sportra.

– Milyen célokkal vág bele a szezonba?
– Csapathajóban gondolkodom. Szeretnék eredményes négyes hajó tagja lenni, és egy jó páros lehetősége is motivál. Ehhez persze egyesben kell meggyőző teljesítményt nyújtani – odateszem majd magam a hazai válogatón.

EGÉSZSÉGTUDATOS ÉLETVITELRE NEVEL

– A civil jövő kapcsán miben gondolkodik?
– Három éve indítottam el a Bajnokok Útja Alapítványomat, amelynek segítségével a gyerekeket igyekszünk rendszeres mozgásra és az egészségtudatos gondolkodásra, életvezetésre ösztönözni. Van bőven teendőm, szeptembertől coachingprogrammal bővülünk, és iskoláknak is indítottunk pályázatot. Nagy célom, hogy a programot Amerikában is beindítsuk, ennek előkészítésén dolgozom, de Izraelből és Németországból is érdeklődnek iránta.

– A beszélgetés elején említette, alapos szervezőmunkát igényel a mozgás amerikai otthonuk és itthoni állomáshelyük között. Hogy bírja a családja a kétlakiságot?
– A fiam, Noah nagyon jól kezeli a helyzetet, könnyen veszi a változást. Raminak sincs vele különösebb gondja, ebből a szempontból én vagyok a legnehezebb eset, ami nem csoda, miután huszonkilenc éves koromig röghöz voltam kötve, nem volt jelentős változás az életemben, amíg nem költöztem Amerikába. Bevallom, kicsit stresszes vagyok ezeknél az utazásoknál...