Kajak-kenu: szakítottak a négyessel, Fábiánné egy versenyzővel készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.19. 13:13
Külön utakon folytatja a londoni olimpián 1000 méteren ezüstérmet nyerő férfi kajak négyes és Fábiánné Rozsnyói Katalin mesteredző – értesült az Origo. Mint a Magyar Idők megírta: Kati néni jelenleg egy versenyzővel, az eddig is az ő irányításával készülő Takács Tamarával dolgozik.

Az Origo úgy tudja, a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel négyes – amely a válogatón kikapott, így nem jutott ki a riói játékokra – már közölte a 74 éves edzővel, hogy máshol folytatja a munkát.Origo úgy tudja, a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel négyes – amely a válogatón kikapott, így nem jutott ki a riói játékokra – már közölte a 74 éves edzővel, hogy máshol folytatja a munkát.

Kammerer marad győri versenyző, míg Tóth, Kulifai és Pauman a Vasasból az Újpestbe igazolhatnak, ám a két klubnak még nem sikerült megegyeznie egymással – teszi hozzá a portál.

Fábiánné a továbbiakban csak egy versenyzővel dolgozik: az idén két Európa-bajnoki ezüstéremmel a felnőtt kajakosok élmezőnyébe berobbanó Takács Tamarával.

„Követem a divatot, én is csak egy versenyzővel dolgozom. Ha úgy jobban tetszik, levezetek. Miért, én nem tehetem meg? (Takács Tamara) nagyon tehetséges kislány, és szorgalmas is. Eddig többnyire együtt edzett a fiúkkal, majd megszakadt, de általában ott tudott maradni a vizükön – fogalmazott Kati néni, aki a Magyar Időknek beszélt a Kammererékkel történt, békés szakításról is.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
10 órája

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
13 órája

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik