Kajak-kenu: hazugságvizsgálaton izzadt Dombvári, pizzafutárnak készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.12. 08:56
Hazugságvizsgálaton izzadt, négyéves eltiltás esetén pizzafutárnak készül Dombvári Bence. A fiatal kajakos három számban jutott olimpiai kvalifikációhoz, majd pozitív doppingmintát produkált. Állítása szerint nem élt tiltott szerekkel. Azóta az igazáért küld.

„Műanyag gatyában mentem és egy bőrszékben ültem kettő és fél órát, 35 fokban egy 3 négyzetméteres szobában, egy viszonylag ijesztő hangú orvossal. Ez rossz ötlet volt részemről, legközelebb pamutgatyában megyek… – nyilatkozta a Magyar Narancsnak Dombvári Bence a poligráfos hazugságvizsgálatról. – Nagyon leizzadtam, ennek ellenére zökkenőmentesen ment, az eredmény is negatív lett, egyértelműen megállapították, hogy nem vettem be ilyen szert. Vagyis akik egy picit is kételkedtek abban, hogy igazat mondok, ezzel választ kaptak. Ez profi szerkentyű, elvileg átverhetetlen. És ugyan a gyakorlatban mindent át lehet verni, de nem hiszem, hogy én ehhez elég felkészült lettem volna, sőt az előzetes teszteken is az jött ki, hogy nekem ez nem megy.”

Dombvári saját bevallása szerint már nem reménykedik abban, hogy felmentik.

„Azzal elismernék, hogy valahol valakik hibáztak. Ennek a felelősségét szerintem senki sem vállalja magára. Várjuk a rendőrségi nyomozás végeredményét, ha ott legalább az idegenkezűséget megállapítanák, az kedvezően befolyásolhatná a végső döntést. Ha két évre tilt el a WADA, akkor folytatom, elsősorban Hori és a klubom miatt, mert ennyire bíznak bennem, de pokoli nehéz lesz, nem is látom, hogy fogom végigcsinálni, és hogy tudok majd visszatérni ebbe a sportágba a történtek után. Lehet, összeállunk majd Kucserával, Dudás Mikivel, Horváth Bencével és megalakítjuk a bukottak klubját. Négyéves eltiltásnál viszont abbahagyom. Akkor elmegyek pizzafutárnak. Ezen idáig mindenki röhögött, de olyan dolgokat szeretnék most már csinálni, amiket valóban élvezek. És simán el tudom képzelni, ahogy ülök a szar kis motoromon, húzom a bajszát és én vagyok a város királya. Lavírozok a dugóban, nem kell fizetnem a parkolásért, számíthatok a jattra.” a Magyar Narancsnak Dombvári Bence a poligráfos hazugságvizsgálatról. – Nagyon leizzadtam, ennek ellenére zökkenőmentesen ment, az eredmény is negatív lett, egyértelműen megállapították, hogy nem vettem be ilyen szert. Vagyis akik egy picit is kételkedtek abban, hogy igazat mondok, ezzel választ kaptak. Ez profi szerkentyű, elvileg átverhetetlen. És ugyan a gyakorlatban mindent át lehet verni, de nem hiszem, hogy én ehhez elég felkészült lettem volna, sőt az előzetes teszteken is az jött ki, hogy nekem ez nem megy.”

Dombvári saját bevallása szerint már nem reménykedik abban, hogy felmentik.

„Azzal elismernék, hogy valahol valakik hibáztak. Ennek a felelősségét szerintem senki sem vállalja magára. Várjuk a rendőrségi nyomozás végeredményét, ha ott legalább az idegenkezűséget megállapítanák, az kedvezően befolyásolhatná a végső döntést. Ha két évre tilt el a WADA, akkor folytatom, elsősorban Hori és a klubom miatt, mert ennyire bíznak bennem, de pokoli nehéz lesz, nem is látom, hogy fogom végigcsinálni, és hogy tudok majd visszatérni ebbe a sportágba a történtek után. Lehet, összeállunk majd Kucserával, Dudás Mikivel, Horváth Bencével és megalakítjuk a bukottak klubját. Négyéves eltiltásnál viszont abbahagyom. Akkor elmegyek pizzafutárnak. Ezen idáig mindenki röhögött, de olyan dolgokat szeretnék most már csinálni, amiket valóban élvezek. És simán el tudom képzelni, ahogy ülök a szar kis motoromon, húzom a bajszát és én vagyok a város királya. Lavírozok a dugóban, nem kell fizetnem a parkolásért, számíthatok a jattra.”

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik