Kajak-kenu: Dombvári Bence mintája lett pozitív

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.12. 12:05
null
Dombvári A- és B-mintája is pozitív lett (Fotó: Koncz György)
A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) hivatalos közleményben nyilvánosságra hozta: Dombvári Bence doppingmintája lett pozitív 2016. június 9-én. Dombvári kérte a B-minta elemzését, ez ismét kimutatta szervezetében a Stanazolol nevű anabolikus szteroidot.

Az alábbiakban tartalmi változtatás nélkül tesszük közzé az MKKSZ kommünikéjét.

„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Olimpiai Bizottság közös doppingellenes célkitűzései mentén a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) rendszeres tesztelésnek veti alá saját sportolóit. Az olimpiai felkészülés során a szövetség megrendelésére a Magyar Antidopping Csoport (MACS) eddig 70 doppingvizsgálatot végzett el, ezek között egy pozitív mintát talált.

A MACS 2016. július 5-én megküldött értesítése szerint Dombvári Bence 2016. június 9-én pozitív doppingmintát produkált. A Honvéd versenyzőjét a MACS és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tavaly május óta összesen 45 alkalommal ellenőrizte, korábban minden mintája negatív lett. Dombvári Bence 2015 augusztusa óta minden hazai versenyén győzni tudott és idén májusban olimpiai kvótát szerzett a pótkvalifikációs viadalon is.

A kajakozó, a hatályos jogszabályoknak megfelelően, a MACS jelzése után, még a múlt héten önmaga kérte a B-minta elemzését, ez a vizsgálat a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek 2016. július 12-én eljuttatott jegyzőkönyv szerint ismét kimutatta szervezetében a Stanazolol nevű anabolikus szteroidot. A jelenleg hatályos, a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet értelmében a sportoló versenyzési engedélyét az MKKSZ azonnali hatállyal felfüggesztette, a hivatalos doppingeljárást pedig a MACS indítja meg rövidesen a versenyzővel szemben.

Az MKKSZ az eljárás lezárultáig további nyilatkozatot ebben az ügyben nem tesz.

A férfi kajak szakágban az olimpiai válogatás a Storcz Botond szövetségi vezetőedző által már az ügy kirobbanása előtt meghatározottak szerint zajlik tovább. Ennek megfelelően a végleges olimpiai csapat összetételére a vezetőedző az e hét csütörtökön megrendezésre kerülő férfi négyes válogató eredményei alapján fog javaslatot tenni. A javaslat elfogadásával kapcsolatban az MKKSZ elnöksége jövő héten hétfőn hozza meg végleges döntését.”

Az anabolikus szteroidok körébe tartozó stanazolollal számos híres sportoló bukott már meg korábban, a legnagyobb név 1988-ban Ben Johnson, a kanadaiak sprintere volt. A szer 1974 óta szerepel tiltólistán.

Dombvári A- és B-mintája is pozitív lett (Illusztráció: Reuters)
Dombvári A- és B-mintája is pozitív lett (Illusztráció: Reuters)
Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
16 órája

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
16 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Giczy Csaba: Egész életemben azt csinálhattam, amit szeretek

Kajak-kenu
2025.08.05. 06:58

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32
Ezek is érdekelhetik