Kajak-kenu Eb: Vajda Attila mégis ott lehet Moszkvában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.15. 14:58
Ugyan az olimpiai válogatóverseny szétlövésében kikapott, mégis ott lehet jövő héten a moszkvai kajak-kenu Európa-bajnokságon C–1000 méteren Vajda Attila.

Peking olimpiai bajnoka kenusa Szegeden Vasbányai Henrikkel szemben maradt alul, ám ahogyan a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szerdai közleménye fogalmaz, a moszkvai kontinensviadal nem tud választ adni arra, hogy utóbbi milyen erőt képvisel majd az egyes mezőnyben, hiszen az időrend miatt nem kivitelezhető a duplázás. Ugyanis Vasbányai Mike Róberttel C–2 1000 méteren is érdekelt lesz.

Az MKKSZ 39 fős csapatot hagyott jóvá a moszkvai Európa-bajnokságra, amelyet jövő péntektől vasárnapig rendeznek az orosz fővárosban.

Férfi kajak szakágban a válogatón triplázó Dombvári Bence az időrend miatt csak két számban rajtol a kontinensviadalon: Hufnágel Tiborral K–2 1000 méteren, valamint a négyessel száll vízre. K–1 1000 méteren a tavaly ifjúsági világbajnok, idén a felnőtt mezőnyben is remeklő Kopasz Bálint szerepel.

Bár két számban, Szomolányi Mátéval K–2 200 és K–1 200 méteren is kvalifikációt szerzett Horváth Bence, az időrend miatt ő is csak az egyik számot tudja vállalni, az pedig a páros lesz. K–1 200 méteren így a válogatón második Birkás Balázs indulhat. A férfi szakág érdekessége, hogy a K–4 500 méteres csapathajóban szerepet kapott Tótka Sándor és Molnár Péter, akik Nádas Bencével és Somorácz Tamással ülnek majd egy hajóba.

„Fontosnak tartottam, hogy azok a versenyzők is szóhoz jussanak, akik csak szétlövésben maradtak alul. Mivel a K–4 500 méter most került vissza az Európa-bajnoki programba, így Tótka Sándorék ebben a számban kapnak lehetőséget” – mondta Storcz Botond felnőtt vezetőedző, aki kitért a K–4 1000 méteres egységet érintő válogatási elvre is.

„A válogatási elvek szerint az olimpiai távú csapathajó akkor indulhat az olimpián ebben az összeállításban, ha az Európa-bajnokságon jó eredményt ér el. Hogy mi a jó eredmény? Ezt itt és most nem lehet egzaktul megfogalmazni, hiszen nem tudjuk, hogy milyen rivális egységek indulnak, kikhez kell viszonyítani a csapathajó teljesítményét” – tette hozzá Storcz Botond.

A női kenu, valamint a női kajak szakágban a válogatón nyertes versenyzők szerepelnek – egyetlen kivétel lehet. Storcz Botond ugyanis a női csapathajóban szeretné kipróbálni Vad Ninettát és Fazekas-Zur Krisztinát is, pénteken dönt arról, hogy milyen összeállításban szerepel majd a négyes a kontinensviadalon.

„A tavalyi évből tanulva látni szeretném, hogy ténylegesen melyik összetételben a legjobb a négyes. Ami az Európa-bajnokság után is változhat, bőven van időnk arra, hogy valóban tökéletes csapathajót rakjunk össze” – árulta el a vezetőedző.

Az Európa-bajnokságra készülő keret:

Férfiak
K–1
5000 m:
Solti László
1000 m: Kopasz Bálint
500 m: Nádas Bence
200 m: Birkás Balázs

K–2
1000 m:
Hufnágel Tibor, Dombvári Bence
500 m: Tóth Dávid, Kulifai Tamás
200 m: Horváth Bence, Szomolányi Máté

K–4
1000 m:
Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila
500 m: Tótka Sándor, Molnár Péter, Nádas Bence, Somorácz Tamás

C–1
5000 m:
Kiss Tamás
1000 m: Vajda Attila
500 m: Kiss Tamás
200 m: Hajdu Jonatán

C–2
1000 m:
Vasbányai Henrik, Mike Róbert
500 m: Korisánszky Dávid, Mike Róbert
200 m: Lantos Ádám, Nagy Péter

C–4
1000 m:
Korisánszky Dávid, Varga Dávid, Sarudi Pál, Kiss Tamás

nők:
K–1
5000 m:
Bodonyi Dóra
1000 m: Fazekas-Zur Krisztina
500 m: Kozák Danuta
200 m: Douchev-Janics Natasa

K–2
1000 m:
Takács Tamara, Medveczky Erika
500 m: Szabó Gabriella, Kozák Danuta
200 m: Douchev-Janics Natasa, Homonnai Luca

K–4
500 m:
Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna/Fazekas Krisztina/Vad Ninetta, Csipes Tamara

C–1
200 m:
Lakatos Zsanett

C–2
500 m:
Devecseriné Takács Kincső, Balla Virág

 

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
12 órája

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
15 órája

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik