Kajak-kenu válogató: Douchev-Janics és Hajdu nyert 200-on

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.13. 18:36
A női kajakosoknál Douchev-Janics Natasa, a férfi kenusoknál pedig Hajdu Jonatán nyerte a pénteki 200 méteres egyes versenyt a sportág első olimpiai válogatóján, Szegeden. Mindkét versenyző esélyesként indult döntőjében.

Douchev-Janics szoros küzdelemben győzött, de végig uralta a futamot, és magabiztosan nyert. A második helyen a 21 éves, ifjúsági világbajnok Lucz Dóra végzett, így ebben a számban ők ketten utazhatnak majd a jövő hétvégi, duisburgi világkupára, amely a válogató második fordulója lesz számukra.

„Nagyon jól sikerült az eleje, erre nem számítottam, a végén pedig már éreztem, hogy meglesz, bár fogyott az erőm – mondta a 33 éves, háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa, aki hozzátette: – Le a kalappal a fiatalok előtt! De én azért még megpróbálom az utolsókat rúgni. Örülök, hogy utazhatok Duisburgba és harcolhatok az olimpiáért.”

Az ugyancsak ifjúsági világbajnok Hajdu Jonatán rögtön a rajt után az élre állt, és végig vezetve lett első, bár majdnem meglepte őt a remekül hajrázó Nagy Péter, aki mindössze 18 századmásodperccel lemaradva lett második.

„Az erős szembeszél miatt mindannyian belassultunk a végén, így a célban nem is tudtam, hogy hányadik lettem” – árulta el a tavaly ősszel betegeskedő Hajdu, aki azt mondta: a 2015-ös formájától még messze van, de úgy érzi, jó úton jár.

Az olimpián nem szereplő női C-1 200 méteres számban is most rendezték az első kört – amely az Európa-bajnokságra válogat –, ebben a versenyben a győriek kenusa, Lakatos Zsanett ért elsőként a célba.

A szerdától péntekig rendezett válogatón a 12 olimpiai számból 10-ben bonyolították le az első fordulót, a négyesek majd a második versenyen szállnak vízre. A második kört részben a jövő hét végén, a duisburgi világkupán, részben június 10-12-én rendezik, ez utóbbi viadal után válik majd teljessé a riói csapat.

KAJAK-LENU OLIMPIAI VÁLOGATÓ, SZEGED
A PÉNTEKI DOBOGÓSOK

Férfiak
C-1 200 m:
1. Hajdu Jonatán (Dunaferr) 41.220 mp
2. Nagy Péter (Graboplast Győr) 41.238
3. Lantos Ádám (Graboplast Győr) 42.294

Nők
K-1 200 m:
1. Douchev-Janics Natasa (Graboplast Győr) 41.122 mp
2. Lucz Dóra (UTE) 41.320
3. Hagymási Réka (BHSE) 41.500

C-1 200 m (nem olimpiai szám):
1. Lakatos Zsanett (Graboplast Győr) 50.852 mp
2. Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 51.584
3. Kisbán Zsófia (Lágymányos) 55.334

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik