Maratoni kajak-kenu vb: rajt pénteken, rekordszámú nevezés

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.10. 15:28
Rekordszámú nevezés érkezett a pénteken rajtoló győri maratoni kajak-kenu világbajnokságra: 40 ország versenyzői szállnak vízre a hétvége során az Aranyparton. Csütörtökön bemutatkozott a magyar csapat, amelytől több aranyérmet is remél a vezetőség.

„Hosszú és eredményes szezont tudhat maga mögött a kajak-kenu sport, a sikeres világkupák, a bakui Európai Játékok érmei, valamint a tizenöt olimpiai kvótát hozó milánói világbajnokság után a hazai rendezésű világbajnokság teljesítheti ki értékeinket” – mondta a győri sajtótájékoztatón Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke.Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke.

„Győr mindig példát mutatott szervezésből, vendégszeretetből és most, hogy ilyen kemény folyamatok zajlanak a világban, mindennél fontosabb, hogy megmutassuk: miként tud negyven ország egymással szemben békében, összetartozásban megküzdeni és harcolni a helyezésekért, érmekért.”

Baráth Etele kiemelte, hogy a maratoni szakág a sportág legszebb értékeit mutatja meg, nemcsak fizikai, de érdekes taktikai küzdelem is zajlik a vízen.

Győr harmadik alkalommal ad otthont a szakág vb-jének, 1999 és 2007 után lesz ismét házigazda. Kadler Gusztáv, a szervezőbizottság vezetője emlékeztetett: 1999-ben az akkori viszonyoknak megfelelően minden idők legszínvonalasabb versenyét rendezték meg, 2007-ben, az árvíz idején pedig heroikus küzdelem jellemezte a szervezőbizottságot.

„Az idei sem egyszerűen csak egy világbajnokság lesz, hanem egy igazi kajak-kenus ünnep sok-sok programmal, érdekességgel és bemutatóval. Mivel a város tizenegy versenyzővel képviselteti magát az eseményen, biztos vagyok benne, hogy a lelátók megtelnek, és rengeteg szurkoló buzdítja majd a magyar versenyzőket. És abban is biztos vagyok, hogy lesz győri aranyérem” – mondta a sportvezető.

Weisz Róbert, a felnőtt maratoni válogatott szakmai vezetője, a vb versenyigazgatója nem bocsátkozott esélylatolgatásba, mert bár – ahogy fogalmazott – a magyar versenyzők, akik az elmúlt három hétben Győrben edzőtáboroztak, jól felkészültek, ugyanakkor minden idők legnépesebb és legerősebb mezőnye rajtol a hétvégén.

„Előzetesen negyvenhárom ország adta le a nevezését, vízumgondokból adódóan azonban negyven nemzet legjobbjai rajtolnak. Természetesen a magyar versenyzőket az esélyesek között kell számon tartani, és a pályaismeret is előnyt jelenthet, ugyanakkor egy kis gondot okoz számunkra a vízállás. Az elmúlt napok esőzése és vízszintemelkedése után ugyanis most apadást tapasztalunk, újabb és újabb sziklák, zátonyok kerülnek elő, és a futószakaszon is eliszaposodott egy rész, amelyet még meg kell reparálnunk a rajtig” – fogalmazott Weisz Róbert.

Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző azt mondta: a hazai versenyzők minden támogatást megkaptak a sikeres felkészüléshez, nagy előnyt jelenthet számukra, hogy zsúfolt lelátók, magyar szurkolók előtt küzdhetnek meg az érmekért, így nagyon bízik abban, hogy sikeresek lesznek.

Az M4 Sport a vb mindhárom napján, pénteken, szombaton és vasárnap is élőben közvetít a versenyekről.

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: bejelentette visszavonulását Czéllai-Vörös Zsófia

Kajak-kenu
2025.03.04. 10:32

Megválasztották a maraton és SUP szakágvezetőket a kajak-kenusoknál

Kajak-kenu
2024.12.12. 10:31

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Kajak-kenu: a vb-n is bizonyítottak az utánpótláskorú maratonisták

Utánpótlássport
2024.09.25. 18:18

Maratoni kajak-kenu vb: a magyar válogatott volt a legeredményesebb

Kajak-kenu
2024.09.23. 15:01

Kajak-kenu: halmozták az érmeket a fiatalok a maratoni vb-n

Utánpótlássport
2024.09.22. 18:36

Maratoni kajak-kenu vb: ezüstérmes a kenus Kisbán Zsófia

Kajak-kenu
2024.09.21. 19:32

Kajak-kenu: öt magyar arany a maratoni világbajnokság pénteki napján

Utánpótlássport
2024.09.20. 19:14
Ezek is érdekelhetik