Kajak-kenu vb: nem hibáztak a magyarok, döntős a női kenu páros

Krasz Emil (Milánó)Krasz Emil (Milánó)
Vágólapra másolva!
2015.08.20. 13:21
null
Kozák (balra)és Szabó párosán nem érződött a kihagyás, a közös múlt annál inkább (Fotó: Reuters, archív)
Egyik magyar egység sem hibázott a csütörtök délelőtti előfutamok során a Milánóban zajló kajak-kenu világbajnokságon. Egy hajónk rögtön a fináléba kvalifikálta magát – a vb-címvédő 500 m-es női kenu páros –, a többieknek erre a 15.30 órakor kezdődő középdöntők során lesz lehetőségük.

 

LÖTYÖG A VÍZ

„Helyet cseréltettem a lányokkal az utánpótlás világbajnokság után, Kincső került előre, így sokkal hatékonyabb a páros, mindketten jól ki tudják magukat evezni. Akik értő szemmel nézik a párost, azok is azt mondják, hogy így sokkal többet ki tudnak hozni magukból” – mondta a női kenu párosról edzőjük, Szabados Krisztián.

„Nagyon erős volt ez az előfutam, de elégedett vagyok a teljesítményemmel, mert jól ment a hajó – mondta Kugler Attila. – Talán csak az zavart meg egy kicsit, hogy hínáros a víz, fel is akadt a hajómra egy, ötszáz métertől éreztem, hogy kicsit nehézkesebb lett a hajó mozgása. A lényeg, hogy az első lépés, vagyis a középfutam megvan, de biztos vagyok benne, hogy délután brutális lesz a csata. Ha életem pályájára leszek képes, akkor megcsíphetem a döntőt.”
„Egy előfutam esetében az idő nem számít. Megpróbáltam túlélni a pályát, ami összességében jól sikerült, bár végig nagyon lötyögős volt a víz. Az volt a lényeg, hogy lehetőleg nyerjek, mert ezzel el tudjuk kerülni az erős középfutamot” – magyarázta Vajda Attila.
„Valóban kaotikus volt a rajt, de úgy gondolom, a végén mi jöttünk ki jól ebből a zűrzavarból – mondta Molnár Péter. – A teljesítményünkkel elégedett vagyok, a körülményekkel annyira nem, hiszen lötyögős a víz, hínárproblémák is előfordulnak, még jó, hogy legalább pályakülönbségek nincsenek. Készülünk a középfutamra, és bízom benne, hogy hasonlóan jók leszünk.” (mkksz.hu)

A szerdaival ellentétben ma szinte felhő nélküli, tiszta égbolt várta a versenyzőket, és a hőmérséklet is 30 Celsius-fok fölé ment a délelőtt folyamán az Idroscalo versenypályán. Viszont a víz a hátszél miatt rendesen fodrozódott, a célhoz közeledve meg lötyögőssé vált, tekintve, hogy közel a mesterséges tó vége. A szurkolói hangulat is alakult az árnyékos főlelátón, köszönhetően elsősorban a féltucatnyi magyar drukkernek, akik kürtökkel adtak aláfestést a helyi DJ-nek.

NC–2 500 m (21 induló)

A nap kezdéseként a vb-címvédő Lakatos Zsanett, Takács Kincső egység esélyeshez méltón megnyerte a futamát, amely esetükben azonnali döntőbe jutást eredményezett.

NK–1 500 m (48)

Kárász Annánál a futamgyőzelem még csak középdöntőt ért, az idejéből pedig sok szakmai következtetést ne vonjunk le: összesítésben ugyanis csak a hatodik volt. Az viszont figyelmeztető jel, hogy a minden bizonnyal legnagyobb riválisának számító, tavaly vb-ezüstérmes, két éve vb-bronzérmes, 200 m-en olimpiai címvédő Lisa Carrington második idővel lépett tovább. Itt van az új-zélandi sprintkirálynő, méghozzá erőtől duzzadóan, jó formában.

C–2 500 m (21)

Sarudi Pál és Forgó Christopher futamából a második helyen jutott tovább. Ha győztek volna, úgy a délutáni középdöntőben nem kellett volna újabb pályát menniük.

K–1 1000 m (56)

A férfi kajakosok királyszámára 56 nevezés érkezett, köztük Kugler Attiláé, aki előfutamában megcsípte a továbbjutást érő negyedik helyet. A középdöntőből való továbblépést azonban esetében már bravúrként lehetne elkönyvelni. A legjobb időt a belga (!) Artuur Peters hozta az előfutamban, őt a szám egyik klasszisa, a háromszoros világbajnok német Max Hoff követte. A vb-címvédő cseh Josef Dostál a hatodik időt tudta.

C–1 1000 m (40)

Vajda Attila még óvatos evezéssel sem tudta nem megnyerni a futamát, ami esetében úgy is délutáni ismétlést jelent, hogy övé lett a mezőny legjobb ideje. Nagy német riválisa, az olimpiai és vb-címvédő Sebastian Brendel a 12. időt érte el, ami alighanem „evező nélkül” is menne neki, ha frankón odatenné magát…

K–2 200 m (40)

Tótka Sándor és Molnár Péter párosát a kétszer visszafújt rajt sem zavarta meg, a két magyar sokáig vezetve, nagy küzdelem után a második helyen suhant át a képzeletbeli célvonalon a hajrában nagyon feljövő németek mögött. A mieink összesítésben a negyedik időt evezték egy olyan számban, ahol nagyon nincs mit és nem is lehet tartalékolni már az előfutamok során sem. A tavalyi vb-n második helyen végző Ronald Rauhe, Tom Liebscher párossal viszont még a döntőben is lesz dolguk. Tótka és Liebscher versenyfutása nem ma kezdődött: a 2010-es ifjúsági olimpia döntőjében a magyar pont a németet előzte meg

C1 200 m (39)

A legújabb nagy kenus reménységünk, a 19 éves Hajdu Jonatán olimpiai versenyszámban térdelhetett rajthoz, az előfutamából a második helyen jutott be a középdöntőbe. Összesítésben a 11. idő lett az övé délelőtt, de aligha ez volt a tőle a maximum pálya

NK2 500 m (31)

Szabó Gabriella és Kozák Danuta párosa imponáló magabiztossággal tartotta maga mögött a mezőnyt és nyerte meg a futamát. A duón nem érződött a többéves különválás, ellenben az összeszokottság igen, ami időközben megannyi sikerrel párosult. Úgy is az övék lett az előfutamok legjobb ideje, hogy nem is hajráztak és minden bizonnyal az utazósebességükben is maradt tartalék.

K–2 1000 m (38)

Nádas Bence és Boros Gergely párosa előfutamában egy hajót adott a mezőnynek, összesítésben pedig a12. idő lett az övék.

NK–2 1000 m (9)

Előfutamot és középdöntőt sem rendeznek ebben a versenyszámban, így Sarudi Alíz és Bodonyi Dóra kettőse máris a fináléra készülhet.


AZ OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓ JEGYÉBEN

Az ötkarikás indulási jogok nagy része a vb-n kel el, a későbbi regionális viadalon már csak néhány kvóta talál gazdára. A milánói világbajnokság után a 2016-os kontinentális viadalokon lehet
kiharcolni az indulás jogát. A síkvízi és a szlalom szakágakra jutó két szabadkártya kiadásáról a nemzetközi szövetség, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezete és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közös testülete dönt, két férfi és egy női hely pedig a házigazdát illeti.

A kvalifikáció hajót és nemzetet illet, nem pedig versenyzőt, vagyis elképzelhető, hogy nem az indul el egy adott olimpiai versenyben, aki a kvótát kiharcolta. Egy versenyző több számban is
indulhat a kvalifikációs viadalokon, de csak egy, úgynevezett versenyzői kvótát szerezhet (tehát ha például egyesben és párosban is megfelelő helyen végez, nem két, hanem csak egy versenyzői kvótát szerez).

Kvalifikációs versenyek:
2015. augusztus 20–23.: Milánó – világbajnokság
2015. november 4–7.: ázsiai kvalifikációs verseny
2015. december 12–14.: óceániai kvalifikációs verseny
2016. március 29.–április 2.: afrikai kvalifikációs verseny
2016. május 18–19.: európai kvalifikációs verseny (Németország)
2016. május 19–22.: pánamerikai kvalifikációs verseny

Kvalifikációs helyek számonként
szám hajó/fő
vb Európa további regionális versenyek
férfi K-1 1000 m 14/14 7 2 4
férfi K-2 1000 m 10/20 12 2 6
férfi K-4 1000 m 10/40 40
C–1 1000 m 13/13 6 2 4
C–2 1000 m 12/24 12 4 8
férfi K–1 200 m 14/14 8 2 4
férfi K–2 200 m 10/20 12 2 6
C–1 200 m 13/13 7 2 4
női K–1 500 m 14/14 7 2 4
női K–2 500 m 10/20 12 2 6
női K–4 500 m 10/40 40
női K–1 200 m 14/14 8 2 4
Férfi K–1 és C–1 1000 méteren, valamint női K-1 500 méteren egy hely a házigazdáké.
MAGYAROK A VILÁGBAJNOKSÁGOKON
1954, Macon 6 5 5
1958, Prága 1 5
1963, Jajce 2 4
1966, Berlin 3 3 5
1970, Koppenhága 2 2 3
1971, Belgrád 4 5 2
1973, Tampere 7 4 5
1974, Mexikóváros 3 4 3
1975, Belgrád 4 3 5
1977, Szófia 3 4 4
1978, Belgrád 4 3 2
1979, Duisburg 2 2 3
1981, Nottingham 3 3 2
1982, Belgrád 2 3 6
1983, Tampere 1 2 2
1985, Mechelen 3 3 2
1986, Montreal 7 3 1
1987, Duisburg 2 5 2
1989, Plovdiv 3 6 2
1990, Poznan 2 6 3
1991, Párizs 4 5 3
1993, Bagsvard 5 5 2
1994, Mexikóváros 6 12 2
1995, Duisburg 9 3 3
1997, Dartmouth 8 6 2
1998, SZEGED 7 5 5
1999, Milánó 6 2 8
2001, Poznan 8 4 4
2002, Sevilla 6 1 4
2003, Gainesville 10 1 3
2005, Zágráb 6 3 3
2006, SZEGED 12 2 4
2007, Duisburg 9 3 6
2009, Dartmouth 6 4 2
2010, Poznan 6 5 1
2011, SZEGED 6 1 3
2013, Duisburg 7 5 5
2014, Moszkva 6 5 6
összesen: 191 144 127

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik