Kajak-kenu: újabb magyar Eb-ezüst, Lakatos egyesben is 2.

Vágólapra másolva!
2015.05.03. 13:26
A kenus Lakatos Zsanett ezüstérmet szerzett 200 méteren a csehországi Racicében zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A Graboplast Győri VSE versenyzője szombaton 500 méteren is második lett klubtársával, Takács Kincsővel és most is csak egy riválisa, Sztanilia Sztamenova bizonyult gyorsabbnak nála. A tavalyi brandenburgi Eb-n is a bolgár győzött, Lakatos ott is másodikként ért célba.

Rajta kívül még egy magyar döntős volt a legrövidebb távon: a Balaska Márk, Birkás Balázs kajakos duó nyolcadik lett a fináléban a viadal honlapja alapján.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség döntése értelmében Magyarország jobbára fiatal, U23-as versenyzőkből álló csapattal vesz részt az Eb-n, mert idén a júniusi, bakui Európa Játékok, valamint az augusztusi, milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz a fő verseny a sportág szereplői számára. Mások ugyanakkor – például a németek, a házigazda csehek, a lengyelek, a oroszok vagy a románok – erős gárdával érkeztek Racicébe.

KAJAK-KENU, EURÓPA-BAJNOKSÁG, RACICE
K
1 200 M
1. Marko Dragosavljevic (Szerbia) 34.708 mp
2. Petter Menning (Svédország) 34.836
3. Ignas Navakauskas (Litvánia) 34.912
...13. (a B-döntőben 4.) Hérics Dávid
K2 200 M
1. Ronald Rauhe, Tom Liebscher (Németország) 32.224
2. Nebojsa Grujic, Marko Novakovic (Szerbia) 32.292
3. Aurimas Lankas, Edvinas Ramanauskas (Litvánia) 32.660
...8. Balaska Márk, Birkás Balázs 34.356
C1 200 M
1. Andrej Krajtor (Oroszország) 40.296
2. Arcem Kozir (Fehéroroszország) 40.416
3. Alfonso Benavides (Spanyolország) 40.636
...17. (a B-döntőben 8.) Fekete Ádám
C2 200 M
1. Alekszej Korovaskov, Ivan Stil (Oroszország) 36.828
2. Dmitrij Rabcsanka, Alekszandr Vocseckij (Fehéroroszország) 37.980
3. Daniele Santini, Luca Incollingo (Olaszország) 38.276
A Fekete Ádám, Viola Viktor duó a középfutam után kiesett.

NŐK
K1 200 M
1. Sarah Guyot (Franciaország) 40.980
2. Natalja Podolszkaja (Oroszország) 41.340
3. Nikolina Moldovan (Szerbia) 41.516
...13. (a B-döntőben 4.) Lucz Dóra
K2 200 M
1. Margarita Mahnyeva, Marina Litvincsuk (Fehéroroszország) 38.480
2. Karolina Naja, Beata Mikolajczyk (Lengyelország) 39.192
3. Nikolina Moldovan, Olivera Moldovan (Szerbia) 00:00:39.420
A Hagymási Réka, Hagymási Anita duó a középfutam után búcsúzott.
C1 200 M
1. Sztanilia Sztamenova (Bulgária) 49.796
2. Lakatos Zsanett 51.080
3. Irina Andrejeva (Oroszország) 51.200

Legfrissebb hírek

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – KAJAK-KENU (SPRINT ÉS SZLALOM)

Párizs 2024
2024.07.16. 17:04

Kopasz Bálint: Talán a karrierem utolsó nagy formáját fogom hozni Párizsban

Kajak-kenu
2024.06.18. 16:45

Hüttner Csabának még meg kell hoznia néhány nehéz döntést

Kajak-kenu
2024.06.18. 09:01

Kajak-kenu: Hüttner Csaba szeretné minél előbb tisztázni a vitás kérdéseket

Kajak-kenu
2024.06.17. 10:15

Csipes Tamara felszabadultan versenyzett, Gazsó Alida Dórából könnyek formájában jött ki a stressz

Kajak-kenu
2024.06.16. 13:56

Kajak-kenu: Varga Katalin megvédte címét KL2-ben az Eb-n

Kajak-kenu
2024.06.16. 12:29
Ezek is érdekelhetik