Kajak-kenu vb: egyelőre két magyar döntős 200 méteren

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.08.08. 16:58
Címkék
Az előfutamokból két magyar egység biztosította a helyét a vasárnapi döntőben 200 méteren a moszkvai kajak-kenu világbajnokság pénteki versenynapján.

A legrövidebb táv első fordulójában mindössze három számban, női kenu egyesben és kajak párosban, valamint férfi kenu párosban lehetett egyenes ágon a döntőbe kerülni, ehhez egyformán az első helyet kellett megszerezni. Lakatos Zsanettnek ez nem sikerült, miután nagy csatában kikapott orosz riválisától és második lett, a Kárász Anna, Vad Ninetta és a Nagy Péter, Lantos Ádám duó azonban minden ellenfelénél gyorsabbnak bizonyult, így már készülhet a vasárnapi fináléra.Lakatos Zsanettnek ez nem sikerült, miután nagy csatában kikapott orosz riválisától és második lett, a Kárász Anna, Vad Ninetta és a Nagy Péter, Lantos Ádám duó azonban minden ellenfelénél gyorsabbnak bizonyult, így már készülhet a vasárnapi fináléra.

A többi számban amolyan bemelegítésként szolgált az előfutam, igazi tétje nem volt.

Kajak egyesben a friss Európa-bajnok Kozák Danuta és a két éve Londonban olimpiai hatodik Dudás Miklós is futamgyőzelemmel kezdett, míg a kenusok hasonló számában Nagy Péter egy második hellyel mutatkozott be. A Molnár Péter, Bán Kristóf kajak páros negyedik lett. Ezek az egységek – akárcsak Lakatos – szombat délután a középfutamból biztosíthatják be finálés szereplésüket.

A TOVÁBBI PROGRAM (MAGYAR IDŐ SZERINT)
Szombat:

500 és 1000 m-es döntők 9.00
200 m-es középfutamok 12.30
5000 m-es döntők 14.30
Vasárnap:
500 és 1000 m-es döntők 7.25
200 m-es döntők 9.38
váltó előfutamok 13.00
váltó döntők 15.00

Legfrissebb hírek

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41
Ezek is érdekelhetik