Kajak-kenu: magyar éremeső a milánói világkupán

Vágólapra másolva!
2014.05.04. 17:53
null
Tótka ballagás után lett ezüstérmes a milánói vk-n, majd az érettségi vár rá (Fotó: NS-archív)
Remekül szerepelt a magyar kajak-kenu válogatott a milánói világkupaverseny záró napján: Szabó Gabriella és Vad Ninetta K-2 500 méteren aratott szombati győzelme után vasárnap két arany-, egy ezüst- és öt bronzérmet nyert a küldöttség.

 

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az első hely Dombvári Bence (K-1 500 m) és a frissen alakult Hufnágel Tibor, Boros Gergely duó (K-2 500 m) nevéhez fűződött, míg Tótka Sándor (K-1 200 m) másodikként zárt.

Fél kilométeren még Mike Róbert (C-1) és az 1000 méteren világbajnok Vasbányai Henrik, Mike kettős (C-2) állhatott a dobogóra, a legrövidebb távon pedig Lantos Ádám (C-1) és a Szabó, Vad kajakpáros lett harmadik. A kajakos Nagy Flóra 5000 méteren szerzett bronzérmet.

A magyar csapat így összességében három arany-, egy ezüst- és öt bronzéremmel zárta a milánói versenyt.

„Döcögősen indult ez a világkupa, a zárás azonban minden várakozásunkat felülmúlta” – mondta Storcz Botond vezetőedző.

A vk-sorozat következő állomására május 16–18-án kerül sor a csehországi Racicében, majd május 23–25-én Szeged lesz a házigazda.

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu-vk: Poznanban is nyert a Kiss, Nagy kenu kettes, hat érem a pénteki döntőkben

Kajak-kenu
2025.05.23. 15:54

Odatették magukat a mieink a poznani kajak-kenu vk-verseny nyitónapján

Kajak-kenu
2025.05.22. 17:54

Tóth Dávid: Eddig még talán nem láttunk ilyen ezres csatát

Kajak-kenu
2025.05.19. 18:53

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Tizenhét egységünk jutott döntőbe a szegedi kajak-kenu vk nyitó napján

Kajak-kenu
2025.05.16. 18:07
Ezek is érdekelhetik