Kajak-kenu: Vajda megérkezett, megnyerte az időmérőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.23. 20:58
Már a második időmérő versenyt rendezte meg a válogatott versenyzők számára Storcz Botond vezetőedző a dunavarsányi edzőtáborban. A 3x2000 méteres felmérőn a férfi kajakosoknál Noé Bálint, a kenusoknál a portugáliai edzőtáborozásáról nemrégiben hazatérő Vajda Attila volt a legjobb.

„Ezúttal a kenusok vitték a prímet, nagyon jó időket produkáltak a férfi kajakosokhoz viszonyítva" – dicsérte meg a szakág képviselőit Storcz Botond vezetőedző, aki kihangsúlyozta nagyon jónak mondható, hogy öten is kilenc percen belüli átlagot produkáltak. Storcz Botond vezetőedző, aki kihangsúlyozta nagyon jónak mondható, hogy öten is kilenc percen belüli átlagot produkáltak.

A legjobban a hathetes portugáliai edzőtáborozásából hazatérő olimpiai bajnok Vajda Attila teljesített, akinek két hétig Kozák Danuta volt az edzőpartnere, és a Londonban két olimpiai bajnoki címet is begyűjtő kajakos sokat lendített a gyorsaságán. Vajda mögött a győri Varga Dávid a második, míg a duisburgi világbajnokságon C-2 1000 méteren aranyérmes Vasbányai Henrik a harmadik helyen zárt. Az első felmérőt megnyerő Vass András ezúttal a tizedik lett.

A kajakosoknál nem történt változás a két héttel ezelőtti felmérőhöz képest: ismét a váci Noé Bálint diadalmaskodott, ám ezúttal szorosabb volt a verseny, hiszen Petrovics Máté és Gere Bálint is javított az átlagán.

Storcz Botond vezetőedző a két dunavarsányi időfelmérő alapján jelöli majd ki a május 23. és 25. között megrendezésre kerülő szegedi világkupára a B-egységeket.

Legfrissebb hírek

Nyugalom, kikapcsolódás, csapatmunka – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2025.07.14. 22:00

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24
Ezek is érdekelhetik