Kajak-kenu: Kökény Roland a sportág Boeingje - Baráth Etele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.26. 11:44
Ha Kökény Roland barátnője az olimpiai bajnok kajakos edzője szeretne lenni, ám legyen: ez egy szép út, ám az elején gyerekekkel érdemes kezdeni, megtanulni a tréneri szakmát, amelyhez négy-öt év szükségeltetik, csak utána dönthet a szövetség arról, jelöli-e a versenyző párját állami edzőnek - mondta el a Kökény-ügyről álláspontját a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában Baráth Etele.
A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnökét nagyon meglepte Kökényék terve, a helyzetet úgy jellemezte: ő is ült már repülőn, mégsem tudja vezetni, Kökény a sportág egyik Boeingje, az ő irányításához is komoly szaktudás szükséges.„Minimum négy dolog kell ahhoz, hogy a magánéletben párt alkotó kettős a kajak-kenuban is versenyző-edző viszonyba kerüljön: a tréner számára komoly szakmai tapasztalat, nagy elméleti tudás, edzői papír minderről és bizalmi egyetértés a versenyzővel. Nagyon meglepett Kökény Roland bejelentése, amely szerint újságíró barátnőjét szeretné edzőjének. Van ebben valami humor is szerintem, én nem venném annyira komolyan a dolgot” – szögezte le Baráth Etele.

„Évente körülbelül százszor ülök repülőn, nagyon sokszor voltam már bent a pilótafülkében is, ám ettől még nem lehetne rám bízni egy gépet, hogy vezessem én. Kökény Roland ilyen Boeingje a magyar kajak-kenu sportnak olimpiai- és világbajnokként, az ő irányításához is szaktudásra van szükség. A szövetség lezárta ezt az ügyet: van megoldás a szerelmespár számára, ha végigjárják az utat, és a barátnő nagy akarattal edzővé válik a folyamat végén, majd egy klub leigazolja őket, csak ezután mérlegelhet a szövetség, hogy állami edzőnek jelöli az illetőt. Mindez persze mellékállásban nem fog menni, de ez egy szép út: mindannyian boldogok leszünk, ha találunk egy jó új edzőt – ez azonban a nulláról indulva minimum négy-öt év, s a munkát érdemes gyerekekkel kezdeni, mint azt a sportágba visszatért Kőbán Rita is teszi” – szabta meg az edzővé válás feltételeit a kajak-kenu szövetség elnöke.
Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05
Ezek is érdekelhetik