Kajak-kenu: kitombolta magát a vb-bronzérmes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.18. 18:27
null
A magyar férfi kajakszakág egyik üdvöskéje saját bevallása szerint sem edzésmenő (Fotó: NS-archív)
Parádésan szerepelt az augusztus végi, duisburgi világbajnokságon a magyar kajak-kenu válogatott, amely hét aranyérmet lapátolt össze. Az aranyak mellett Dombvári Bence révén született egy nagyon értékes bronzérem is, hiszen 16 évvel Storcz Botond 1997-es győzelme után ismét magyar dobogósa volt a férfi kajak királykategóriájának, a K-1 1000 méternek. A sportág egyik – újabb – nagy magyar ígérete az elmúlt hetekben kitombolhatta magát, hogy frissen kezdjen neki a következő felkészülési időszaknak.

 

 

„Hogy telt a pihenőidőm? Természetesen bulizással. Előbb Olaszországban a családomnál, hiszen édesanyám kint él, aztán idehaza a barátaimmal is. Horváth Gábor, a klubom szakosztály-igazgatója viccelődött is velem, hogy most tomboljam ki magam, mert az őszi felkészüléstől kezdve nagyon odafigyelnek rám” – mondta a 21 éves Dombvári Bence.

Bizony el is kél a fokozott figyelem, hiszen a Honvédnak egy nagy tehetség útját kell egyengetni, mert meglehet Dombvári a riói olimpia egyik meglepetésembere lesz majd.

„Imádok csapathajót menni, mert szeretem a közös munkát és jó együtt megélni az örömöt a többiekkel, de Duisburg megmutatta nekem, hogy van értelme egyesben gondolkodni, hiszen nagyon érzem ezt a számot, talán van hozzá tehetségem, és van kifutási lehetőségem ezer egyesben” – magyarázta Dombvári Bence, aki csak kicsivel maradt el az ausztrálok olimpiai bajnokától Ken Wallace-tól a második helyért folyó harcban.

Hogy mi Dombvári sikerének a titka?

„Ha tudnám, az nagyon jó lenne. Tény, én nem vagyok az az edzés menő, ha a tréningeken mutatott produkciómat kellene értékelni, azt mondanám: átlagos. Talán azért is, mert nagyon jó csapat a mienk, olyan kiváló kajakosokkal lapátolhatok együtt, mint Kökény Roland, vagy az U23-as világbajnokságot megnyerő Hufnágel Tibor és Ceiner Benjámin. Az elmúlt időszakban rájöttem arra, hogy a versenyhelyzet, a tét nagyon megmozgat, olyankor a legjobbat tudom kihozni magamból” – magyarázta a versenyző, aki bízik benne, nem csak ígérete marad a magyar kajak-kenu sportnak.

Legfrissebb hírek

Nyugalom, kikapcsolódás, csapatmunka – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2025.07.14. 22:00

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24
Ezek is érdekelhetik