Kajak-kenu: egy hónap lesz az Eb és a vb között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.28. 20:04
Meglehetősen sűrű lesz a 2014-es idény a világ legjobb kajakosai és kenusai számára. Július 11. és 13. között Brandenburgban rendezik meg a felnőtt gyorsasági Európa-bajnokságot, és alig négy héttel később augusztus 6. és 10. között a moszkvai világbajnokságot.

Ráadásul július 17. és 20. között Szegeden rendezik meg az ifjúsági és U23-as világbajnokságot. Ha az idei vb-indulókat nézzük, akkor ez több fiatal versenyzőt, példának okáért a vb-bronzérmes Dombvári Bencét is érintheti.

„A szakmai prioritás az idősebb és a fiatalabb versenyzőink számára is a sikeres felnőtt világbajnokság, vagyis kijelenthető, hogy az Európa-bajnokság és az U23-as világbajnokság is beáldozható a moszkvai sikerek érdekében – mondta Storcz Botond vezetőedző. – Nem hinném, hogy az Eb-indulást szerző kajakosaink és kenusaink kihagynák a kontinensviadalt, csak éppen munkából, terhelésből érkeznek majd Brandenburgba, és így ebben az esetben nem lesz fontos az eredményesség.”

Háromszoros olimpiai bajnokként, egykori sikeres versenyzőként Storcz nem emlékszik rá, hogy hasonlóan szűk időkorlátokon belül kellett felkészülnie.

„Nagyon kevésnek tartom a két világverseny közötti időt, vagyis tényleg csak azt tudom javasolni, hogy a világbajnokságra koncentráljanak versenyzőink. Egyébként a válogatási rendszerünk nem változik, ezúttal is két válogatót tartunk júniusban, míg a májusi időszak a világkupák hónapja lesz, Milánóban, Rasicében és a május végi szegedi világkupán is nagyobb csapattal szeretnénk jelen lenni.”

Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Kajak-kenu vb: újabb három magyar egység a döntőben

Kajak-kenu
2024.08.24. 15:46
Ezek is érdekelhetik