Kajak-kenu: újabb magyar érmek a maratoni vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.22. 19:47
A magyar válogatott egy ezüst- és két bronzérmet szerzett a Koppenhágában zajló maratoni kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a felnőttek mezőnyében a Csay Renáta, Bara Alexandra kajakpáros szoros hajrában ezüstérmet szerzett a 25,8 kilométeres távon.

A kenupárosok döntőjében a Kövér Márton, Györe Attila alkotta hajó bronzérmet nyert. A férfi kajakpárosok között versenyző Noé Bálint, Noé Milán páros szintén harmadikként zárt.

Pénteken a junior kajak egyesek között Petró Ádám világbajnok, Koleszár Mátyás pedig bronzérmes lett. A nőknél Takács Tamara az első, Czéllai-Vörös Zsófia a harmadik helyen ért célba. A férfi kenusoknál Khaut Kristóf szintén győzött.

Szombaton kajak egyesben Csay Renáta ért célba elsőként, a kenusok versenyét pedig Kövér Márton nyerte. Az ifjúsági női kajakpárosoknál a Takács Tamara, Czéllai-Vörös Zsófia duó győzött. A férfiaknál a Gere András, Berezvay Ernő egység ezüstéremmel zárt. Az ifjúsági kenupárosok versenye is magyar győzelemmel ért véget: Schmidt Richárd és Duró József szerzett aranyérmet, másodikként pedig a Balla Levente, Svajda Vajk páros futott be.

A magyarok a legjobb nemzetnek járó trófeát, a fából készült bikát is elnyerték. A 38 versenyzőből álló válogatott összesen 7 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzéremmel zárta a világbajnokságot.

Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Kajak-kenu: bejelentette visszavonulását Czéllai-Vörös Zsófia

Kajak-kenu
2025.03.04. 10:32

Megválasztották a maraton és SUP szakágvezetőket a kajak-kenusoknál

Kajak-kenu
2024.12.12. 10:31
Ezek is érdekelhetik