Kajak-kenu vb: óvtak a brazilok, mégsem indulhat Benedek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 15:58
A brazilok óvást nyújtottak be a versenybizottság felett álló ICF-zsűrihez Benedek Dalma középdöntőbeli indulása miatt a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon, s mivel óvásuk eredményesnek bizonyult, ismét kizárták a tavaly óta szerb színekben versenyző sportolót a K–1 500 méteres küzdelmeiből.

Benedek délelőtt lemaradt az előfutamáról, mert egyrészt késett az órája, másfelől a rajtbíró két perccel korábban indította el a versenyt. Ezzel kiesett a versenyből, de a szerb szövetség méltányosságot kért, amit első körben (a késői rajt miatt) meg is kapott, így Benedeket betették az első középfutam rajtlistájába.Benedek délelőtt lemaradt az előfutamáról, mert egyrészt késett az órája, másfelől a rajtbíró két perccel korábban indította el a versenyt. Ezzel kiesett a versenyből, de a szerb szövetség méltányosságot kért, amit első körben (a késői rajt miatt) meg is kapott, így Benedeket betették az első középfutam rajtlistájába.

Ám jöttek a brazilok, hogy ha Benedek nem teljesítette a versenytávot, mit is keresne a középfutamban? Nos, ennek az óvásnak is helyt adott a zsűri, amely végleges döntést hozott az ügyben: kizárta a versenyzőt a további küzdelmekből.

„A versenyszabályzat szerint járt el a versenybizottság, amikor jóváhagyta a korai startról szóló óvást, viszont a zsűri is helyes döntést hozott, mert Benedek Dalmának öt perccel a rajt előtt a startzónában – ez száz métert jelent a rajtgéptől –, két perccel a start előtt pedig már a pályasávban lett volna a helye – mondta a Nemzeti Sportnak Vaskuti István, az ICF első alelnöke, a zsűri elnöke, aki aláírásával jóváhagyta a zsűri döntését. – Az indítóbíró többször is név szerint szólította őt, nem volt ott a startnál, és nem teljesítette a távot. A brazilok jogosan óvtak, hiszen ők szabályos versenyzéssel jutottak a középfutamba, Benedek részéről mindez nem teljesült. A zsűri elnökeként jóváhagytam a döntést, amely végleges. Nem fellebbezhető."

 

Legfrissebb hírek

Nyugalom, kikapcsolódás, csapatmunka – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2025.07.14. 22:00

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24
Ezek is érdekelhetik