Kajak-kenu vb: Medveczky és Dombvári középdöntős

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 09:42
A kajakosok 1000 méteres egyéni versenyében induló Medveczky Erika és a férfiak hasonló számában rajthoz ülő Dombvári Bence is második lett előfutamában a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon, így mindkét magyar a délutáni középfutamban folytatja szereplését.

A 8 órai rajtnál kissé hűvös idő, de napsütés és csaknem teljes szélcsend fogadta a versenyzőket a Wedau sportparkban, amely ötödször ad otthon a vb-nek, és ahol a maroknyi magyar szurkolótábornak köszönhetően már az első előfutamok során remek volt a hangulat.

A 35 tagú piros-fehér-zöld küldöttségből elsőként a friss Eb-bronzérmes kajakost, Medveczky Erikát szólították vízre az 1000 méter nyitó futamában. Az első egyből a szombati döntőbe jutott, a magyar versenyző azonban lengyel riválisa mögött csak másodikként ért a célba, így a délutáni középfutamban javíthat. Második lett a férfiak hasonló számában Dombvári Bence is. Ott – a 42 nevező miatt – nem lehetett egyenes ágon továbbjutni, tehát a Honvéd 20 éves kajakosára is középfutam vár.

A délelőtti programban a magyarok közül további hét egység száll vízre. A csütörtöki számok döntőit szombaton rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Nyugalom, kikapcsolódás, csapatmunka – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2025.07.14. 22:00

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24
Ezek is érdekelhetik