Kajak-kenu: Kolonics-szobrot avattak a Velencei-tónál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.02. 19:23
null
Kolonics György szobra (Fotó: MTI)
Felavatták a tragikus körülmények között 2008-ban elhunyt Kolonics György olimpiai bajnok kenus szobrát a velencei-tavi evezős és kajak-kenu pálya céltornyánál péntek délután.

Kligl Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásánál Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke mondott avatóbeszédet. Hangsúlyozta: Kolonics György a jelentős sportemberek közül is kiemelkedett. Mérhetetlen akarat vezérelte, s a halál nagyon fiatalon, sorsszerű körülmények között érte.

Boross Péter szerint a kiváló sportolók teljesítménye a nemzettudatot erősíti, a nemzeti dicsőséget „egy fokkal magasabbra emeli". Kolonics György millióknak okozott örömet és erősítette bennünk a sok évtizeden át ellaposított tudatot – mondta.

L. Simon László, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett rá, hogy a Velencei-tavi Vízi Sportiskola a magyar sport kiválóságait nevelte fel. Úgy vélte, hogy a szobor nemcsak Kolonics Györgynek állít emléket, hanem azoknak is, akik sokat tettek a vizes sportokért a Velencei-tavon.

Kazai Viktor, a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében kiemelte: az utánpótlás számára fontosak az olyan példaképek, mint Kolonics György. Ez a szobor minden nap e kiváló sportemberre emlékezteti az itt sportoló fiatalokat – tette hozzá.

A szobrászművész a Kolonics Györgyöt mintázó tervét nem sokkal a sportoló megrázó halála után elkészítette, ám azt végleges formába csak a tavalyi felkérés után öntötte. Az áttört kőfalra emlékeztető talapzatba egy valóságos méretű, de az ég felé emelkedő fém kenut, abban pedig a térdelő sportolóra emlékeztető alakot helyezett el, akinek a vállán mintha egy nemzeti színű drapéria lobogna.

A rendezvény keretében egy másik sportembernek is méltó emléket állítottak: a velencei-tavi evezős és kajak-kenu pálya a jövőben Springer Ferenc nevét viseli.

Marinovich Endre nagykövet, a Velencei-tavi Vízisport Szövetség tagja avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy Springer Ferenc volt a tó fejlesztésével foglalkozó intézőbizottság titkára és az ő javaslatára határoztak arról 1969-ben, hogy a vitorlázás mellett a kajak-kenu és az evezés elterjesztése érdekében megépítik a pályát. A Velence és Sukoró között létesített 2000 méter hosszú, 3 méter vízmélységű pálya avatására 1979-ben került sor az országos evezős bajnokság keretében.

Kolonics György 36 éves korában, 2008. július 15-én, edzés közben hunyt el. A későbbi hivatalos jelentés szerint halála természetes módon, szívtágulattal járó szívizombetegség miatt következett be. A kiváló sportoló éppen a pekingi olimpiára készült, az lett volna az ötödik ötkarikás fellépése. Két olimpiai bajnoki címe mellett a világbajnokságokon 15-ször, az Eb-ken pedig 3-szor állhatott fel a dobogó felső fokára.

Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Mintegy kétezer résztvevő a Kolonics György Emlékfutáson

Kajak-kenu
2024.10.24. 11:57

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41
Ezek is érdekelhetik