Kajak-kenu Eb: Ennyire tudtam magam összeszedni - Kozák

Vágólapra másolva!
2013.06.16. 12:46
Az olimpiai bajnok Kozák Danuta a második helyen végzett a női kajakosok 500 méteres versenyében a portugáliai Európa-bajnokságon.

Az Újpest versenyzője péntek óta torokgyulladással küszködik, és ez látszott a teljesítményén. A gyengébb rajt után ugyan az élre tört, és a hajráig vezetett is, de az utolsó méterekre elfogyott az ereje, és az egyes pályán az immár szerb színekben versenyző, korábbi világbajnok Benedek Dalma megelőzte. Kozák így – csakúgy, mint tavaly – második lett.

„A rajt sem sikerült jól és a finisem sem olyan lett, mint amire képes vagyok. Sajnos ennyire tudtam magam összeszedni, még most is szédülök és remeg a lábam, nincs erőm. Napok óta nem alszom, engem nagyon megviselt, hogy az ideutazásunk viszontagságosra sikeredett” – mondta az MTI-nek Kozák arra utalva, hogy a csapat – részben a franciaországi sztrájk, részben pedig a szervezők ügyetlenkedése miatt – többórás késéssel foglalhatta csak el a szállását csütörtök hajnalban

További nyilatkozatokat itt olvashat!

Legfrissebb hírek

Nyugalom, kikapcsolódás, csapatmunka – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2025.07.14. 22:00

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Csikós Zsóka: Nem szeretném, hogy terhet tegyenek rám

Kajak-kenu
2025.06.25. 09:22

Tóth Dávid: Csikós Zsóka mindenkit meglepett, saját magát is

Kajak-kenu
2025.06.23. 14:29

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Csikós Zsóka 500 egyesben is Európa-bajnok; Opavszky Réka ezüstérmes!

Kajak-kenu
2025.06.22. 11:42

Csikós Zsóka 1000, Varga Ádám 500, Lucz Anna 200 méteren Európa-bajnok

Kajak-kenu
2025.06.21. 14:43

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20
Ezek is érdekelhetik