Már pezseg a víz a Maty-éren: Vadék letámasztottak, Dombiék meccseltek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.10. 12:39
null
Vajda esélyeshez méltóan versenyzett (Fotó: NS-archív)
A rajthoz álló tizenhat magyar egység közül egyik sem hibázott – mondjuk az erőviszonyok és a lebonyolítás ismeretében ez eleve minimális eséllyel fordulhatott volna elő –, így a 2013-as szegedi kajak-kenu világkupa nyitányán, a pénteki előfutamok során minden hazai hajó továbbjutott. Négyen – Vajda Attila; a Dombi, Kökény kajak-; valamint a Vasbányai, Mike kenu páros; illetve az olimpiai ezüstérmes férfi kajak négyes – egyenesen a döntőben, további tizenketten a középdöntőben folytathatják szereplésüket.

NŐI K-1500 M (33 induló)
Nyitásként a négyesben olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina simán nyerte a futamát, zárásként a szám olimpiai címvédője, Kozák Danuta harmadik lett. Utóbbi csupán a végén húzott komolyabban párat, de csak azért, mert mégis úgy illik. Itt jegyezzük meg, hogy a bolgár színekben rajthoz álló Faldum Bereniké és az immár szerb Ruzsicsics-Benedek Dalma ugyancsak bejutott a középdöntőbe. A versenyszámban nem lehetett egyenes ágon bejutni a döntőbe, így a menőknek nem volt alkalmuk választani: inkább mennek még egy kört, vagy kihagyják a plusz futamot.

NŐI K-2500 M (19 induló)
Az A-egységünk, Kárász Anna és Vad Ninetta úgy lett futamában a második, hogy nem volt esélye győzni, viszont a cél előtt úgy 70 méterrel utóbbi teljesen, előbbi csak félig, de megállt. „Csináltunk mi már ilyet máskor is – mondta Vad. – Erős hullámot kaptunk, és megbillentünk, komolyan le kellett támasztanunk, nehogy beboruljunk. Így legalább lesz még egy alkalmunk gyakorolni. Ami már csak azért is ránk fér, mert ebben az időjárásban a lábhasználatnak különösen fontos a szerepe, márpedig mi mindketten elég intenzíven dobáljuk a lábunkat a hajóban, kell az összhang.” A még náluk is fiatalabb – pedig eleve egy tavaly még U23-as egységről van szó, sőt, Kárász marad is a korosztályban – Nagy Flóra, Lucz Dóra duó szép evezéssel érkezett negyedikként.

FÉRFI K-11000 M (37 induló)
Gere Bálint
második, a rutinosabb, egyesben Európa-bajnok Szalai Tamás harmadik lett a futamában. Előbbitől idén nagy kiugrást vár edzője, Szilárdi Katalin – nem véletlen, hiszen nyert tájékoztatós időre menéseket –, ennek megfelelően nagyon odatette magát az előfutamban. Sokáig az élen is állt, de a végére picit elfogyott a futam alatt éppen felerősödő szélben. Viszont még így is jóval nagyobb az esélye annak, hogy a folytatásban jobban beosztja az erejét, és lesz még ráadásban finise, minthogy egy levegőre kimondjuk a mellette lapátoló azeri Mohammadtaher Hosseiniafshar nevét...

FÉRFI C-11000 M (21 induló)
Vajda Attila
favorithoz és duplán házigazdához méltón nyerte meg a futamát, ami esetében azonnali finálét ért – neki aztán aligha hiányzik plusz egy menet, van már mögötte éppen elég nagy csata –, míg Varga Dávid harmadikként végezve léphetett tovább.

FÉRFI K-21000 M (26 induló)
Olimpiai bajnok párosunk, Dombi Rudolf és Kökény Roland szép kényelmes evezést mutatott, de a végén meccselnie is kellett az őket húzó cseh kettőssel, amelyet príma hajrával és célfotóval gyűrt le. A párharc az azonnal döntőbe jutásért, és kivagyiságból ment. B-egységünk, benne Bozsik Gáborral és Császár Gergellyel a délelőtt legkiegyenlítettebb futamában – az első hét páros két hajón belül érkezett célba – lett ötödik.

FÉRFI C-21000 M (17 induló)
Előbb a rutinosabb Vasbányai Henrik, Mike Róbert kettős lett második, majd a náluk fiatalabb Szabó Gábor, Forgó Christopher egység mérhette fel a nemzetközi mezőny erejét, és juthatott arra a megállapításra, hogy ez még sok nekik. Becsületükre legyen mondva, messze leszakadva is beértek a még biztos továbbjutó, hetedik helyen. Előbbiek viszont azonnal a döntőbe kvalifikálták magukat.

NŐI K-11000 M (26 induló)
Az első futamban Bara Alexandrát láthattuk Faldum és az argentin – korábban párosban már bemutatkozó – Correa-Keresztesi Alexandra között, őket megelőzve célba érni, más kérdés, a szél úgy szétfújta a futamot, valamint a mezőnyt, hogy mindez számára az ötödik helyhez volt elég. Miheztartás végett: a japán Omura Asumi lett a negyedik, és sanszuk nem volt ellene a magyar lányoknak. Ami azért eléggé sportágidegen eredmény. A mieink másik versenyzője ebben a számban a hosszabb távon párosban kétszeres vb-bronzérmes Medveczky Erika volt, aki simán lett második. Említsük még meg Ruzicsics-Benedeket – Medveczky egykori klub- és páros társát –, aki viszont futamában túraevezéssel ért célba nyolcadikként.

FÉRFI K-41000 M (16 induló)
Előbb a B-egységünket láthattuk (Noé Bálint, Kovács Attila, Csontos Csaba, Noé Milán), amely hatodik lett, és kell még „combosodni” ebbe a mezőnybe. A középdöntőben máris lesz erre alkalmuk. Aztán jött az olimpiai ezüstérmes A-kvartett (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel), amely londoni lendületéből és összeszokott evezéséből mit sem veszítve finiselte le a lengyel riválist, pedig még a harmadik hely is túlóra nélküli döntőbe jutást ért volna.

FÉRFI C-4 ÉS NŐI K-2 1000 M
Csak döntőt rendeznek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik