Kajak-kenu: a szerb főtitkárt sokkolta Douchev-Janics döntése

Vágólapra másolva!
2013.03.11. 13:45
A Szerbiai Kajak-Kenu Szövetség főtitkárát, Dusan Milenkovicsot valósággal sokkolta a hír, amelyről a Magyar Szó című laptól értesült. Nevezetesen arról, hogy Douchev-Janics Natasa korábbi döntését megmásítva nem szerb, hanem ismét magyar válogatottként képzeli el a karrierjét. A szerbek elnöke, Mirko Nisovics viszont már megértő volt.

„Tiszteletben tartjuk Natasa döntését, mivel nem volt más kiút, ugyanis a háromszoros olimpiai bajnok nem akart két évet kihagyni" – mondta az ügyről immár Mirko Nisovics, a szerb szövetség elnöke a vajdasági lapnak.Mirko Nisovics, a szerb szövetség elnöke a vajdasági lapnak.

SZAVAZÁS

Önnek mi a véleménye Douchev-Janics Natasa visszatéréséről?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség március végén hozta volna meg Janics ügyében a végső döntést, miután a bajnoknő fellebbezett a magyar szövetség határozata ellen, amely őt kétéves kihagyásra kényszerítette volna.

„Azon az elven, hogy jobb a megelőzés, mint utólag a gyógyítás, Natasa inkább indul magyar színekben, mintsem, hogy két évet kihagyjon – folytatta a sportvezető, aki kiemelte, hogy nem minden úgy alakult Szerbiában, ahogyan a versenyző eltervezte, de fontos, hogy nem a pénz okozott gondot, hanem a papírok, vagyis a versenyzési engedély. – A szerb szövetség mindent megtett, hiszen jelenleg is a szerb válogatott tagjaként, a szerb állam pénzén edzőtáborozik Portugáliában. Natasa és a szövetség között nincs harag, s az ő szemszögéből nézve az egészet, talán ez a döntés volt a legjobb."

Arra a kérdésre, hogy Benedek Dalma többször is kijelentette, hogy párosban Douchev-Janics Natasával kíván indulni, az elnök azt felelte:

„Benedek biztosan marad a szerb válogatott tagja, s nincs nagy gond, mivel a szerbiai kajaksportban az utóbbi években több fiatal versenyző is bizonyította, hogy képes a jó eredményre. Nagy Antóniával, aki jelenleg Natasával készül Portugáliában is jó párost alkothatnak, de ott vannak a Moldovan lányok is, s még egy erős négyest is össze lehet állítani. Persze jó, mondhatnám, tökéletes lett volna, ha Natasa marad, de ez sajnos nem következett be."

Douchev-Janics még a Szerb Olimpiai Bizottság (OKS) kiemelt ösztöndíjasa, minden bizonnyal nem sokáig.

„Az én feladatom, hogy a kialakult helyzetről értesítsem a Szerb Olimpiai Bizottságot, a szövetségnek ebben az esetben nincs álláspontja, mivel nem mi, hanem az OKS listáján szerepel Natasa. Igaz, a mi ajánlásunkra került fel rá, de ezt a helyzetet gyorsan megoldjuk majd, olyan módon, ahogy Natasa szeretné."

A lap beszámolt arról, hogy a tervek szerint Douchev-Janics Natasa áprilisban tért volna vissza a portugáliai edzőtáborából Szerbiába, azonban az új helyzet miatt erre vélhetően előbb sor kerül.

Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05
Ezek is érdekelhetik