Kajak-kenu: Kolonicsról nevezték el a csepeli víziközpontot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.25. 12:08
A 2008-ban elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok Kolonics Györgyről nevezték el a Csepelen található Gubacsi Szabadidős Vízi Turisztikai Központot. A névtáblát a néhai sportoló edzője, Ludasi Róbert avatta fel a legendás kenus szüleinek jelenlétében. A pénteki névadó ünnepségen többek között Vajda Attila méltatta Kolonics Györgyöt.

A névadó ünnepségen Vajda Attila, a pekingi olimpia bajnoka azt mondta, hogy Kolonics György a példaképe és a barátja volt, nagyon sokat köszönhet neki. Csabai Edvin többszörös világbajnok kenus, a Kolonics Alapítvány kuratóriumának tagja pedig úgy fogalmazott, hogy „Koló" művész volt, munkás kézzel.

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke felidézte, hogy amikor 1995-ben találkozott Koloniccsal Györggyel, megdöbbentette, milyen rossz körülmények között készülnek a csepeli kenusok is. Azóta óriási infrastrukturális fejlesztéseket hajtottak végre, amit a Gubacsi centrum is jól példáz - fogalmazott. Egyúttal bejelentette, hogy extrajuttatásként az év elején egymilliárd forintos támogatást kaptak a kormánytól, és az elnökség döntése értelmében ennek az összegnek a hatvan százalékára a klubok és a szakosztályok pályázhatnak.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára Kolonics Györgyre emlékezve azt mondta: beírta magát a sport történelemkönyvébe, és méltó arra, hogy iskola, versenyek, most pedig egy ilyen létesítmény is viselje a nevét.

A 2010 januárjában átadott, mostantól Kolonics György Vízisport Központnak nevezett bázison a hajótárolók és a szálláshelyek mellett korszerű edző- és konferenciaterem is található, és csaknem kétszáz versenyzőnek ad felkészülési, edzőtáborozási lehetőséget. Alkalmas iskolai táborok, vízitúrák és egyéb vízi szabadidősportos tevékenységek lebonyolítására is.

Kolonics György 36 éves korában, 2008. július 15-én, edzés közben hunyt el. A későbbi hivatalos jelentés szerint halála természetes módon, szívtágulattal járó szívizombetegség miatt következett be. A kiváló sportoló éppen a pekingi olimpiára készült, az lett volna az ötödik ötkarikás fellépése. Két olimpiai bajnoki címe mellett a világbajnokságokon 15-ször, az Eb-ken pedig 3-szor állhatott fel a dobogó felső fokára.

Legfrissebb hírek

Ismét fáklyás evezéssel emlékezett Kolonics Györgyre a róla elnevezett alapítvány

Kajak-kenu
2025.07.15. 21:59

Nyugalom, kikapcsolódás, csapatmunka – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2025.07.14. 22:00

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25
Ezek is érdekelhetik