A szerbek fellebbeznek, továbbra is akarják Janicsot

Vágólapra másolva!
2013.01.10. 11:53
null
Tovább bonyolódik a helyzet Janics országváltásával kapcsolatban (Fotó: Tumbász Hédi)
Mint ahogy az várható volt, a Szerb Kajak-kenu Szövetség (KSS) és a Szerb Olimpiai Bizottság (OKS) sem hagyja szó nélkül a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) döntését, amely nem engedélyezte Douchev-Janics Natasa országváltását. A szerbek fellebbeznek a döntés ellen. Erről a vajma.info számolt be.

A magyar színekben háromszoros olimpiai bajnok kajakos tizenkét év után döntött úgy, hogy visszatér Szerbiába, ám mivel a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) a versenyzési engedélyének kiadását 150 ezer euróhoz kötötte, ezt senki sem fizette ki, így a nemzetközi szövetség tárgyalta az ügyet. Az ICF döntése értelmében Janics két évig nem versenyezhet szerb színekben.

„Fellebbezünk az ICF ítélete ellen. Az újdonsült helyzettel kapcsolatban egyelőre várjuk a nemzetközi szövetség hivatalos álláspontját. A szerb szövetség címére érkezett egy levél, de ez nem egy memorandum, amelyben megindokolnák az okokat. Amikor megkapjuk, jogászokból álló csoportokkal konzultálunk, s válaszolunk az ICF-nek” – mondta Mirko Nisovics, a szerb szövetség elnöke, aki hozzátette, hogy nemrég az Európai Kajak-kenu Szövetség vezetőivel folytatott megbeszéléseket, amelyek után abban egyetértettek, hogy a döntés nem végleges.

„Olyan információkat kaptam, hogy az ügy véglegesen márciusban dől el. Most az a legfontosabb, hogy a rendelkezésünkre álló érvekkel bizonyítani tudjuk igazunkat” – tette hozzá.

ÁBRAHÁM: HÁROM LEHETŐSÉG VAN

Ábrahám Attila, a magyar szövetség főtitkára is megszólalt, a Sportski Zurnalnak beszélt a helyzetről.

„Az ICF döntése után Natasának három lehetősége maradt. Az egyik, hogy két éven át nem indul nemzetközi versenyeken, s csak 2015-ben ölti magára a szerb válogatott mezét. A másik, hogy elválik férjétől, a bolgár Andrian Dusevtől, aki miután megkapta a szerb állampolgárságot, ismét feleségül veszi. Ha ez megtörténik, az a szabályok megkerülése, amit az ICF nem nézne jó szemmel. S a végén a harmadik lehetőség, amelynek a legjobban örülnék, ha Natasa a jövőben is magyar színekben indulna a versenyeken. Az első lépés ebben az esetben az lenne, hogy a kajakosnő valamelyik magyar klub tagja legyen. Hogy őszinte legyek, erre azonban nagyon kevés az esély.

 

Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05
Ezek is érdekelhetik