Kajak-kenu: péntekig eldől, kihagy-e Janics két évet

Vágólapra másolva!
2012.11.27. 12:46
November végével lezárul a Janics-ügy: ha a szerbek addig nem fizetnek, nincs kiskapu, Douchev-Janics Natasának ki kell hagynia két évet – jelentette ki Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. A szövetség már egyeztetett Kozák Danutával, klubváltása körvonalazódik, Fábiánné Rozsnyói Katalin pedig megállapodásra jut a Vasassal.

„Nagyon sajnálnám, némi erkölcsi dilemmát is okoz, de Janics Natasának ki kell hagynia két évet, ha péntekig nem fizet a szerb szövetség. Eddig sem pénz, sem megkeresés nem érkezett tőlük" – mondta az elnök a Janics-ügy november 30-i határideje kapcsán. Informális tájékozódásai alapján hozzátette: a nemzetközi szövetség nem járul hozzá az országváltáshoz, ha a két szövetség nem képes megegyezni egymás közt november végéig.

„Nekünk a feltételekkel és az árral kapcsolatban semmi okunk sincs meggondolni magunkat" – mondta Baráth Etele, aláhúzva: kiskapu nincs, az állampolgárság megszerzésével sem, „az egyetlen megoldás, ha utalnak a szerbek".

Kozák Danuta klubváltásáról Baráth Etele elmondta: a szövetség nem szólt bele a versenyző és a Honvéd vitájába, tárgyalásaiba, ugyanakkor szerinte „a klubnak kifejezetten igaza van abban, hogy kockázatos" a világ pillanatnyilag legjobb kajakosnőjének edzéseit a vőlegényére bízni, akinek nincsen megfelelő tréneri tudása, tapasztalata. Hozzátette: ennek ellenére nem zárkóznak el a segítségnyújtástól, már egyeztettek Kozákkal, körvonalazódik a megoldás, amely nem jelentheti a kétszeres olimpiai bajnok magányos leszerződését, edzők és versenyzőtársak is kellenek az új egyesületébe.

Szóba került az MTK-tól távozó sikeredző esete is: „Fábiánné Rozsnyói Katalin és londoni ezüstérmes tanítványai szintén másik egyesületet találtak, úgy tudom, megegyeznek a Vasassal, amelynek elnöke mindent megtesz az átigazolásukért."

A szövetség törekvése viszont az – derült ki a szavaiból –, hogy komplex szakosztály jöjjön létre náluk, utánpótlással együtt, amihez Kati néniék nagy vonzerőt jelentenek. „Egyébként a sportágban 20-25 szakosztállyal nőtt a bázisok száma az elmúlt másfél évtizedben."

Legfrissebb hírek

Nyugalom, kikapcsolódás, csapatmunka – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2025.07.14. 22:00

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24
Ezek is érdekelhetik