Kajak-kenu: Kozák Danuta távozik a Honvédtól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.22. 15:50
null
Kozák Danuta döntött: búcsút int a Honvédnak (Fotó: Szabó Miklós)
Nem hosszabbítja meg az év végén lejáró szerződését a Budapest Honvédnál Kozák Danuta kétszeres olimpiai bajnok kajakos.

 

Az idén Londonban egyesben, illetve a négyes tagjaként 500 méteren győztes sportoló erről csütörtökön tájékoztatta jelenlegi klubját. Hozzátette, arról egyelőre nem született döntés, hogy a jövőben melyik klub színeiben versenyez majd.

Az MTI-hez eljuttatott közleményéből kiderül: döntésének hátterében az áll, hogy a jövőben vőlegénye irányításával szeretne felkészülni a versenyekre.

Az elmúlt napok vonatkozó sajtóbeszámolói arról szóltak, Kozák Danuta szerette volna elérni, hogy vőlegényét alkalmazza a Honvéd, erre azonban nem mutatkozott fogadókészség. A 25 éves londoni duplázó az elmúlt időszakban Csipes Ferenc irányításával készült fel a soron következő megméretésekre.

Kozák Danuta a közleményében arra is kitér, hogy nem volt egyszerű új kihívásokat találnia egy ilyen eredményes év után, de végül sikerült neki.

„Ugyanúgy, ahogy eddigi pályafutásom során mindig, most is látom a következő célt: négy év múlva szeretném megvédeni egyesben az olimpiai bajnoki címem, amivel sporttörténelmet írhatok, hiszen egyesben még egyetlen női versenyzőnek sem sikerült a duplázás – fogalmazott a levélben, majd hozzátette: többféle lehetőség felvetődött, a Budapesti Honvéd vezetőivel is több alkalommal egyeztetett a terveiről. – Úgy érzem, hogy az újabb célok eléréséhez új élményekre, új motivációra, környezetváltozásra van szükségem, ezért úgy döntöttem, hogy a jövőben a vőlegényem – aki eddig is az élet minden területén mindig mellettem állt – irányításával készülök fel a versenyekre.”

Kozák Danuta közleményében megköszöni a Honvéd vezetőinek, az edzőjének és a társainak az elmúlt négy év közös munkáját, mert mint megjegyzi, nélkülük nem lehetne kétszeres olimpiai bajnok.

„Januártól azonban tovább kell lépnem, mert érzésem szerint ez kell a további sikerekhez” – teszi hozzá.

Dr. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke elmondta: „Kozák Danuta egy nemzeti intézmény, aki nemcsak a kajak-kenu sportág legfényesebb csillaga, hanem a londoni olimpia óta az ország legsikeresebb sportolója is, ezért a szövetség részéről maximálisan tiszteletben tartjuk döntését. Tegnap beszéltem vele telefonon és elmondtam neki, hogy bármilyen döntést hoz, mi minden szervezési és erkölcsi támogatást meg fogunk neki adni ahhoz, hogy a pályafutása minél jobb körülmények között folytathassa. Ha szükséges, segítünk neki olyan szakosztályt találni, ahol hasonlóan magas szintű szakmai munka zajlik, mint az eddigi klubjánál.”

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42
Ezek is érdekelhetik