Kajak-kenu: Sáfrán Mihályt megviseli, hogy testvére mással evez

Kínos csend? „Na, az van...” – mondja Sáfrán Mátyás, aki tavaly ősszel még bátyjával, Sáfrán Mihállyal feszült neki a felkészülésnek, ám az egy hete véget érő antalyai edzőtáborból már új társsal, a győri Nagy Péterrel tért haza. A helyzet kínos téma a testvérpár között, és bár Mihály elismeri, hogy „szakmailag indokolt is lehetne a váltás”, emberileg nehéz megélnie, feldolgoznia a válást.

„Az utóbbi két évben nem tudtunk együtt kijutni a világbajnokságra – mondja Sáfrán Mátyás. – Közrejátszott ebben a tavalyi sérülésem is, és két technikai negatívum: hátszélben nem tudunk meggyőzően teljesíteni, és a rajtból általában nem tudunk jól kijönni. Nagy Péter azonban stabilan tartja mögöttem a hajót, és a rajtokban is kellően gyorsak vagyunk, ami a táv második felében kamatozhat. Sok mindenkivel kipróbáltam magam az edzőtábor során, Péterrel szinte már az első pillanatban megtaláltuk az összhangot, és bár lehet, hogy nem mi lapátolunk a legszebben, a résztávozások során mindig el tudtunk lépni a többiektől. Persze ez nem jelent sokat, hiszen a versenyszituáció egészen más, olyankor rengeteg stressz éri az embert, és az a szerencsés, aki ezt a pluszadrenalint a javára tudja fordítani.”

Az idősebbik testvér, Mihály elismeri, hogy voltak ugyan hiányosságaik, amelyek azonban kellő figyelemmel és időráfordítással orvosolhatók lettek volna.

„Technikailag valóban nem vagyunk százszázalékosak Matyival – vallja be az idősebbik testvér. – Igazából már szeptemberben, a felkészülés elején tudtuk, ez is bekövetkezhet a pályafutásunkban, amit azonban egyelőre nehéz megemésztenem. Látom, hogy a testvérem és Nagy Péter megtalálta a közös nevezőt, amellyel eredményesek lehetnek, ettől függetlenül én sem adom fel. Nagy Péter korábbi társával, Széles Gáborral térdeltem egy hajóba, és mivel mindkettőnket partvonalra tettek, nagyon dacosak vagyunk, buzog bennünk a bizonyítási vágy. Ráadásul látok Gáborban fantáziát, az egységünkben pedig erőt, ami a mi sikerünket is hozhatja. Mint mondtam, ez a helyzet már benne volt a levegőben, felülről, a szakmai stáb részéről is nagy volt a nyomás, és Matyi vállalta, hogy meghozza ezt a döntést. Korrekt volt, mert nem hitegetett, de nem tudom, mit érzünk majd akkor, ha valamelyikünk – ugye most már a másik nélkül – kijut a londoni olimpiára.”