Maratoni kajak-kenu vb: öt magyar érem született pénteken

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.24. 19:36
Egy-egy arany- és ezüst-, valamint három bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a pénteki ifjúsági és U23-as küzdelmekben a spanyolországi Banyolesben zajló maratoni kajak-kenu világbajnokságon.

A viadal honlapja szerint az első hely a fiatalabb korosztályban érdekelt kajakos Solti László nevéhez fűződött, ebben a számban Ceiner Benjamin harmadik lett. Az ifi nőknél Váczai Enikő szintén harmadikként, Horváth Noémi pedig hatodikként ért célba, míg a kenusoknál Dóczé Ádám ugyancsak harmadikként zárt, Szabó Kristóf nyolcadik lett. Ebben a korcsoportban 17.4 (női kajak és kenu), illetve 21.5 km-t (férfi kajak) teljesítettek a résztvevők.

A 23 éven aluliak kategóriájában a kajakos Bara Alexandra szerepelt a legjobban magyar részről, ő ezüstérmet vehetett át, ugyanebben a számban Havas Eszter a hetedik helyen végzett. A férfiaknál nem termett babér a csapat tagjainak: kenuban Pálfi Márió 11. lett, Devecseri Ádám pedig feladta a versenyt, kajakban Kovács Attila 13.-ként, Szabadi István pedig 26.-ként zárt. Itt 21.5, illetve 25.6 km volt a teljesítendő táv.

A két korosztály páros küzdelmeit szombaton bonyolítják le, csakúgy, mint a felnőttek egyes számait. A vasárnapi zárónapon a felnőttek páros versenyeit rendezik.

Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Kajak-kenu: bejelentette visszavonulását Czéllai-Vörös Zsófia

Kajak-kenu
2025.03.04. 10:32

Megválasztották a maraton és SUP szakágvezetőket a kajak-kenusoknál

Kajak-kenu
2024.12.12. 10:31
Ezek is érdekelhetik