Folláth a második magyar aranyérmes Poznanban

Vágólapra másolva!
2010.08.21. 20:31
A poznani kajak-kenu világbajnokságon szombaton rendezték meg az 5000 méteres döntőket, amelyek most kerültek be a vb-programba. A magyarok a három versenyben egy aranyéremmel és egy kilencedik hellyel zártak. Csapatunk összmérlege így a döntők első napját követően: két arany-, három ezüst- és egy bronzérem.

A szervezők hibájából negyvenöt perces csúszással indultak el az 5000 méteres versenyszámok, amelyek magyar szempontból nagyon rosszul kezdődtek. C–1-es indulónk, Fürdök Gábor sajnos beborult a rajt utáni csetepatéban, és kénytelen volt feladni a versenyt. A számot a német Ronald Werch nyerte meg, a spanyol Bouza és a szlovák Ostrcil előtt.

Folláth Vivien szerezte a magyar csapat második
aranyérmét a poznani vb-n (Fotó: Tumbász Hédi)
Folláth Vivien szerezte a magyar csapat második aranyérmét a poznani vb-n (Fotó: Tumbász Hédi)

„A rajt előtt már szóltam a versenybíróknak, hogy túl közel állítanak minket egymáshoz és ebből baj lesz. Sajnos, nem érdekelte őket. Meg akartam előzni egy japán versenyzőt, egyből a start után, ugyanez volt a terve a lengyel fiúnak, végül is ő jött nekem. Három húzást tettem ezen a világbajnokságon, utána kirepültem a hajóból, akkora ütést kaptam. Visszamentem a versenybíróhoz, de akkor persze már hiába” – mondta el a részleteket Fürdök Gábor, az EDF-Démász Szeged versenyzője.

„Edzéseredményeit ismerve azt mondom, Fürdök Gábor nyerhetett volna ebben a futamban, legalábbis a dobogó tuti meglett volna neki, van ő annyira jó versenyző” – elemezte a látottakat a parton állva a szegedi kenus társ Vajda Attila.

Folláth Viviennek viszont minden bejött 5000 méteren. A leghosszabb táv magyar indulója jó rajt után hamar bekerült a hármas élbolyba. 4700 méteren keresztül az élen tudott haladni a fehérorosz és az angol indulóval együtt. A hajrára is Vivienben maradt a legtöbb erő, pedig a táv nagy részén az ő vize segítette a két másik versenyzőt. Végül több mint nyolc másodperccel győzött, igaz, a hatodik helyen beérő brit versenyző kormányproblémák miatt nem tudott éremért harcolni.

„Kemény volt, keményebb, mint egy maratoni verseny. Nagyon megzavart, hogy csúszott a rajt, éhes voltam, amikor elindult a verseny, és tartottam tőle, hogy emiatt nem bírom majd végig. Akkor nyugodtam meg, amikor kialakult a vezető boly, és én benne voltam. Bevetettem minden trükköt, amelyet a maratoni versenyeken megtanultam, iramváltások, helyezkedés, lökdösődés, ezek sokat segítettek. Maratoni aranyérmem már volt, most van gyorsasági világbajnokságról, boldog vagyok, és köszönöm edző-édesapámnak, hogy segített a felkészülésben!” – nyilatkozta a friss világbajnok, Folláth Vivien.

K–1 5000 méteren is jól kezdett a magyar versenyző. Gyökös Lajos az első 1500 méter után a vezető bollyal tudott haladni, azonban nem sikerült bent maradnia az élen haladó négyes vízén. Leszakadt és egyedül nem volt esélye csatlakozni a kialakult üldöző négyeshez sem. A magyar versenyző nagyon kihajtotta magát, ez most csak a kilencedik helyhez volt elegendő.

KAJAK-KENU VB, POZNAN  
5000 MÉTERES DÖNTŐK
K-1
1. Wallace (ausztrál) 20:01.33 perc
2. Hoff (német) 20:03.57 
3. Benassi (olasz) 20:06.67
…9. Gyökös Lajos 21:07.750
 
C-1
1. Werch (német) 22:48.18 perc
2. Bouza (spanyol) 22:50.22
3. Ostrcil (szlovák) 23:01.81
Fürdök Gábort kizárták.
 
NK-1
1. Folláth Vivien 22:44.92 perc
2. Paltaran (fehérorosz) 22:53.07
3. Rikala (finn) 23:07.68
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik