Kucsera Gábor: Csalódott vagyok

Vágólapra másolva!
2010.08.19. 17:29
null
A rutinos Kökény Roland (balra) számára ezzel csütörtökön véget is ért a vb (Fotó: Tumbász Hédi)
Hűvös szél, hullámok: tudtuk, szeszélyes pálya a poznani, amely sajnos – eddig legalábbis – bizonyítja ezt. Nem egy egységünknek gondot okozott az időjárás a vasárnapig tartó kajak-kenu világbajnokság első napján, és sajnos negatív meglepetés is érte a magyar küldöttséget. Nem is egy, mindjárt kettő...

Nem jutott például A-döntőbe Kucsera Gábor: „Csalódott vagyok, hogy nem sikerült bejutnom, de némi vigaszt nyújt, hogy tudom, megtettem mindent a siker érdekében. Az utolsó százötven méteren majdnem beborultam, jobbra, balra járt alattam a hajó. Innentől már csak az ötszáz párosra kell összpontosítanom."

SZAVAZÁS

Ki lesz a magyar kajak-kenu-válogatott legeredményesebb versenyzője a poznani vb-n?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Kucsera ekkor még azt hitte, a magyar ezres egységek közül egyedüliként marad le az A-fináléról, de ezután következett még egy feketeleves számunkra: az Európa-bajnokságon ezüstérmes férfi négyes is elbúcsúzott a legjobbak küzdelmeitől.

Legutóbb 2005-ben, Zágrábban fordult elő világbajnokságon, hogy a férfi ezres négyesünk nem jutott be az A-döntőbe. Érthető, hogy Dombi Rudolf, Szalai Tamás, Kökény Roland és Hadvina Gergely magukba roskadtan várták a parton hajójukat a mérlegelésnél – nem is nagyon tudtak egyelőre magyarázattal szolgálni a csalódást jelentő szereplésre, hiszen ettől az egységtől (is) érmet remélhettünk.

Sikerrel vette viszont az akadályokat Kovács Katalin, Vajda Attila, valamint a Szabó Gabriella, Csipes Tamara, a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos és a Tóth Márton, Mike Róbert kettős.

Előbbi négy egység megnyerte előfutamát, és a Szabó, Csipes pár kivételével, amely ezzel egyenes ágon jutott döntőbe, mindegyikük első lett középfutamában is.

„Azt mondják, síkvízi kajak-kenu versenyen vagyunk, de ez inkább raftingra hasonlít. Az első ötszázon kell előnyre szert tenni, mert utána nehéz változtatni a helyezésen. A középdöntő végén már attól féltem, nem jutok el a célig, majdnem elsüllyedtem" – mondta Vajda Attila, aki azért elégedett volt, hiszen hozta a „kötelezőt".

A Kammerer, Vereckei páros sem okozott csalódást, és szombaton a döntőben még jobb eredményre készül.

„Az utolsó néhány száz méter nem a kajakozásról szólt, hanem hogy be ne boruljunk – mondta Vereckei Ákos, majd Kammerer Zoltán hozzátette: – Nagyon rosszul jár itt, akinek szétesik a mozgása. Otthon a vitorlásversenyeken imádkoznak a szélért, Poznanban bezzeg kijut belőle bőven – más kérdés, hogy nekünk épp hogy nem lenne rá szükségünk..."

Legfrissebb hírek

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Kavics a cipőben – interjú Vereckei Ákossal

Képes Sport
2024.09.23. 14:05

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – KAJAK-KENU (SPRINT ÉS SZLALOM)

Párizs 2024
2024.07.16. 17:04

Hüttner Csabának még meg kell hoznia néhány nehéz döntést

Kajak-kenu
2024.06.18. 09:01

Kajak-kenu Eb: Vajda Attila újra a Maty-éren versenyzett

Kajak-kenu
2024.06.12. 16:48

Kiszli Vanda megvédte címét a maratoni kajak-kenu ob-n, Vajda Attila is vízre szállt

Kajak-kenu
2024.05.17. 14:08

Kajak-kenu: sztárokkal teletűzdelt betétfutam a sportoló nemzetért

Kajak-kenu
2024.05.10. 17:24
Ezek is érdekelhetik