Kajak-kenu: több mint nyolcszázan neveztek a második válogatóra

Vágólapra másolva!
2010.07.22. 08:34
Címkék
Több mint nyolcszáz versenyző nevezett a szegedi felnőtt magyar bajnokságra és világbajnoki válogatóra. A program már csütörtökön elkezdődik.

Tulajdonképpen már csütörtökön délután elkezdődik a szegedi világbajnoki válogató verseny. A férfi négyesek szétlövése délután öt órakor lesz, ahol az Eb-ezüstérmes Dombi Rudolf, Szalai Tamás, Kökény Roland, Hadvina Gergely négyes kihívója a Petrovics Máté, Holpert Ervin, Gyökös Lajos, Bozsik Gábor összeállítású hajó lesz.

Pénteken az 1000, illetve 500 méteres elő- és középfutamokat rendezik a Maty-éren. Szombat délelőtt az 1000 méteres döntők, délután a 200-as előfutamok szerepelnek a programban, míg vasárnap az 500-as, 200-as és 5000 méteres döntők lesznek.

„Két válogatóversenyünk van idén, az elsőt még az Európa-bajnokság előtt tartottuk, a mostani a második – mesélt a válogatási elvekről Storcz Botond felnőtt kapitány.  – Azok, akik mindkét versenyt megnyerik egy számban, azonnal vb-csapattagnak érezhetik magukat. Ha más nyer most hétvégén, mint aki júniusban győzni tudott, akkor szétlövésben döntjük el, hogy ki utazhat a világbajnokságra. A szétlövéseket kedden tartjuk, szintén Szegeden."

„A női négyes összeállítása válogató nélkül az én feladatom lesz, míg a férfiaknál csütörtökön derül ki, hogy melyik egység az erősebb. Eredetileg én azt szerettem volna, hogy azok, akik magabiztosan megnyerték az Eb előtti válogatót, ráadásul Spanyolországban is meggyőzően mentek, automatikusan bekerüljenek a csapatba. Az edzők részéről azonban felmerült az igény, hogy minden számban legyen éles a második válogató, így maradt ez a megoldás."

Legfrissebb hírek

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
2025.08.19. 18:45

Nyugalom, kikapcsolódás, csapatmunka – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2025.07.14. 22:00

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25
Ezek is érdekelhetik