A Sáfrán fivérek tanultak a válogató hibáiból

Vágólapra másolva!
2010.07.15. 14:15
null
A Sáfrán fivérek változtattak a felkészülésükön (Fotó: Tumbász Hédi – NS-archív))
Címkék
Tanultak az első válogatón elkövetett hibából, és az is lehet, hogy az Európa-bajnokság kihagyása miatt felszabaduló idő a javukra szolgál. Sáfrán Mihály és Mátyás a kajak-kenusok második válogatóján bizonyítaná, csak kisiklás volt az első.

Letöltötték a kényszerszabadságukat. A Sáfrán testvérek Európa-bajnoki címvédőként legfeljebb televízión keresztül követhették az idei, trasonai kontinensviadal eseményeit – már ha jutott rá idejük, és nem pihenéssel töltötték a váratlanul felszabaduló időszakot.

SZAVAZÁS

Kozák Danuta nyerte a női 500 m K-1-es számot az Eb-n. Eljött az őrségváltás ideje?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Keményen edzünk, hogy visszakerüljünk a vérkeringésbe, mert nem szeretnénk úgy nyaralni menni, hogy nem indultunk egyetlen világversenyen sem – mondta Sáfrán Mátyás. – A szezon korábbi részében is rendkívül sokat dolgoztunk, de mindez mit sem ér, ha az adott napon nem tudjuk hozni, amire képesek vagyunk – a formaidőzítésen múlik minden."

Ha „a rengeteg munka meghozza gyümölcsét" jól bevált elvét vesszük alapul, talán még nem is jött rosszul a párosnak az Eb jelentette kényszerszünet, hiszen így töretlenül tudott tovább készülni.

„Nem volt kellemes érzés kívülről követni az Eb-t, de annyi előnye volt, hogy többet edzhettünk. Szerintem sikerült magunkat összeszedni, készen állunk arra, hogy bebizonyítsuk, csak kisiklás volt az első válogatón elért negyedik hely – mondta Sáfrán Mihály, a testvére pedig hozzátette: – Engem nem viselt meg annyira, hogy nem utazhattunk el Trasonába, elvégre tavaly már nyertünk Eb-t, akkor viszont a vébé nem sikerült. Az idén, ha nehezebb úton is, de ki kell jutnunk a világbajnokságra, így még jól is elsülhet, hogy folyamatosan tudtunk készülni. Az első szegedi válogatón túl sokat foglalkoztunk a rivális Tóth Márton, Mike Róbert kettőssel, ám a jövő heti versenyen csak a saját pályánkra összpontosítunk."

A sikertelen első válogató után azt is felülvizsgálták a Sáfrán testvérek, min kellene változtatniuk ahhoz, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen – leginkább a mezőny élén – legyenek. A többnyire magányosan lapátoló kenuegység társakat keresett maga mellé, és néhány segítőkész kajakozó személyében talált is: többek között Kökény Rolanddal, Holpert Ervinnel és az ezer méteren Európa-bajnok Szabó Gabriella, Csipes Tamara kettőssel szállt együtt vízre. „Döntetlenben kiegyeztünk – mosolygott Sáfrán Mihály. – Komolyra fordítva, kifejezetten hasznos volt számunkra a közös gyakorlás, és ha ezzel az újítással sikerrel vesszük a második válogatót, mindenképp szorgalmazni fogjuk, hogy a jövőben is csoportosan edzhessünk."

Legfrissebb hírek

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – KAJAK-KENU (SPRINT ÉS SZLALOM)

Párizs 2024
2024.07.16. 17:04

Hüttner Csabának még meg kell hoznia néhány nehéz döntést

Kajak-kenu
2024.06.18. 09:01

Kajak-kenu: sztárokkal teletűzdelt betétfutam a sportoló nemzetért

Kajak-kenu
2024.05.10. 17:24

Kajak-kenu: visszavonult Csay Renáta, minden idők legeredményesebb maratoni kajakosa

Kajak-kenu
2023.12.20. 22:01

Amikor mások elfáradtak, ő belehúzott – nyolcvanéves az olimpiai bajnok Hesz Mihály

Egyéb egyéni
2023.12.15. 11:03
Ezek is érdekelhetik