Szapporói polcon – S. Tóth János jegyzete

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2025.03.06. 00:02

RITKA ESET, midőn egy bajnoki döntő kapcsán elsőként a sportági szakszövetségnek jár az elismerés. A jégkorongszövetség megújult elnöksége – az anyaországi klubokkal egyetértésben – úgy döntött a 2024–2025-ös idény előtt, hogy változtat a 2012 óta érvényes gyakorlaton, s nem a közös magyar-romániai bajnokságban legelőkelőbb helyezést elérő csapatot hirdeti ki automatikusan magyar bajnoknak, hanem – az Erste Liga playoffja előtt – megrendezi az ob I rájátszását is. Nem kell persze 13 évet visszalapozni a naptárban, hogy olyan évadra bukkanjunk, amikor a jégen dőlt el a magyarországi aranyérem sorsa: 2018-ban a MAC Budapest és a DVTK Jegesmedvék volt a két finalista, ám akkor a duellum 4–1-es összesítésű megnyerése egyszerre ért ob I-es meg Erste Liga-elsőséget a fővárosi alakulatnak.

A MAC Budapest 2022 óta immár Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club néven versenyez (igaz, volt közben MAC Újbuda és MAC HKB Újbuda is), így a klub történetének második magyar bajnoki sikerét ünnepelhette kedd este Debrecenben a DEAC harmadszori legyőzésével. Az a gárda ért fel a csúcsra, amelyik egyébként a közös bajnokság alapszakaszában is maga mögött hagyta a teljes mezőnyt, s az kapta az ezüstérmet, amelyik az összesített tabellán a második legjobb anyaországi alakulat lett – a rájátszás nem írta át a reguláris etap 36 fordulója alatt kikristályosodó erőviszonyokat. A BJA-siker értékét növeli, hogy az Akadémia mindössze négy légióst vetett be a kanadai Curtis Roach, Judd Blackwater, Luka Santerno, illetve az amerikai Ethan Somoza személyében, egyébként meg – ahogy Kangyal Balázs vezetőedző megjegyezte – „a legtöbb magyar hokist foglalkoztatja”. A brandépítésben (Marton Tibor, Buzás Norbert és sokan mások mellett) főszerepe volt a hajdani szapporói hősnek is: nem véletlenül nyilatkozta a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokába tavaly beiktatott „Bill kapitány”, hogy ezt a mostani aranyat azonos polcra helyezi a 2008-as történelmi diadallal, amelynek még játékosként volt részese.

Csakis a statisztikát böngészve papírforma volt a BJA döntőbeli győzelme, tudniillik az idény hat párviadalából ez idáig ötször győzte le a DEAC-ot. Ám szó sem volt sivár egyhangúságról: a finálé minőségi hokit hozott, önmagáért beszél, hogy a négy találkozóból három egyetlen gól különbséggel dőlt el, csupán a nyitó meccset sikerült két góllal megnyernie a Jégkorong Akadémiának. Ebben elperelhetetlen a Debrecen érdeme, mely keleti fellegvárként ugyan más utat jár – jóval markánsabban épít a légiósokra –, ugyanakkor a döntőben olyan magyar tehetségeket állított reflektorfénybe, mint például a kapus Szeles Martin vagy a két Mihalik fivér, a csatár András és Gergő.

Persze mindez máris történelem, rögvest itt az új felvonás: vasárnap rajtol az Erste Liga rájátszása.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Fradi-fóbia – Bobory Balázs jegyzete

Kézilabda
2025.03.02. 23:07

Győzelmi kényszerben – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 23:03

Erste Liga: ismét Dave MacQueen lett a Brassó vezetőedzője – hivatalos

Jégkorong
2025.02.27. 20:21

Jégkorong ob I: egymeccses eltiltást kapott a válogatott csatár

Jégkorong
2025.02.27. 13:46

Kupa? Bajnokság? Mindkettő! – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 06:50

Csernus dokitól a holland medvepusziig – Smahulya Ádám jegyzete

Légiósok
2025.02.26. 08:18

Három klub ad játékost az alapszakasz álomcsapatába

Jégkorong
2025.02.25. 19:18

Jégkorong: véget ért az idény az FTC amerikai klasszisa számára

Jégkorong
2025.02.25. 11:11
Ezek is érdekelhetik