Az NHL és a Nemzetközi Jégkorongszövetség egyeztet a profi hokisok olimpiai részvételéről

Vágólapra másolva!
2025.03.20. 12:57
Gary Bettman (Fotó: Getty Images)
A hónap utolsó napján ülnek tárgyalóasztalhoz az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) és a Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) vezető képviselői, hogy megvitassák az NHL-játékosok szereplésének részleteit a 2026-os olaszországi téli olimpián.

 

A március 31-i találkozó hírét Gary Bettman, az NHL első számú vezetője közölte.

„Az ügyben a megbeszélések folynak, és arra számítunk, hogy most le is zárjuk őket” – mondta Bettman.

Az NHL tavaly jelentette be, hogy a játékosokat a csapatok elengedik a nemzeti válogatottakba a 2026-os, valamint a négy évvel későbbi téli olimpiára is, miután megszületett a megállapodás a liga játékos-szakszervezetével (NHLPA), az IIHF-fel és a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB).

A világ legerősebb ligájának jégkorongozói legutóbb 2014-ben, Szocsiban képviselhették országukat olimpián, így két kihagyott torna után térhetnek vissza az ötkarikás játékokra. A milánói-cortinai téli olimpiát 2026. február 6. és 22. között rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41
Ezek is érdekelhetik