![](https://cdn.nemzetisport.hu/2025/02/feJXRCPOPzDTh-IEIiyML0J-XqqSdeiygzHTHCkvA7A/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NiMDY2OGMyMTljYTRjM2E5MzNhMTk1ZDkyZTc5Yjg2.webp)
Szerdán véget ért az Erste Ligában az alapszakasz, amelynek legjobbja a Budapest JAHC lett úgy, hogy az Újpest elleni 5–1-es – hátrányból elért – győzelemmel pontszámban beérte a játéknap előtt még a tabellát vezető Gyergyói HK-t, és az egymás elleni összevetésnek köszönhetően megelőzte a szerdán már pihenő erdélyieket.
Bár a lila-fehérek egy harmad után még vezettek a BJA ellen, a hazaiak kevesebb mint öt perc alatt háromszor voltak eredményesek. A végeredmény azt jelenti, hogy ez a két IV. kerületi csapat az Erste Liga negyeddöntőjében is összekerült.
A magyar bajnok és kupagyőztes Ferencvárosnak az Erste Liga szempontjából ugyan nem volt tétje a FEHA19 elleni idegenbeli ütközetnek, ám az ob I-es számolásban – ahol külön veszik a magyar csapatok mérkőzéseit – nagyon is. Adam Brady mesterhármast ütött, David Booth pedig három gólpasszt adott, a Fradi 4–2-re győzött Fehérváron, ezzel összejött a magyar bajnoki negyeddöntőben az Újpest–Ferencváros csata, míg a zöld-fehérek az Erste Ligában a címvédő Corona Brasovval találkoznak a négy közé jutásért.
Azzal a Brassóval, amelyik nem akármilyen feltámadást produkált a DVTK ellen. A Jegesmedvék már 4–0-ra is vezettek a második harmadik közepén, ám a harmadik harmad elejére már fordított az erdélyi csapat, amelyben David Levin és Radim Valchar négy, Kóger Dániel pedig három pontot szerzett, utóbbi kettőhöz hasonlóan pedig Jeremy Welsh is duplázott.
AZ ERSTE LIGA NEGYEDDÖNTŐJÉNEK PÁROSÍTÁSA
BJAHC (1.)–UTE (8.)
GyergyóI HK (2.)–DVTK Jegesmedvék (7.)
DEAC (3.)–SC Csíkszereda (6.)
Corona Brassó (4.)–FTC-Telekom (5.)
ERSTE LIGA
ALAPSZAKASZ, UTOLSÓ JÁTÉKNAP
CORONA BRASOV (romániai)–DVTK JEGESMEDVÉK 6–4 (0–2, 3–2, 3–0)
Brassó, 1138 néző. V: Radu, André, Gheorghies, Bandi (románok)
BRASSÓ: Dubeau – Racine-Clarke, O. Williams / BORISZENKO (2), Willets / Bors, Farkas T. / Gajdó T., Rudyka – VALCHAR 2 (3), WELSH 2, LEVIN (4) / Zagidullin, Kóger D. 2 (1), Van Wormer / Szkacskov, Gliga, Rokaly-Boldizsár / Vasile, Gajdó B., Szabó K. Edző: Strenk Hunor
DVTK: Praták – Vokla, Szathmáry / Szirányi, Vojtkó / Masella, Shkrabau / Szalay B. – BERDNYIKOV 1 (1), Rétfalvi (2), ZITNYI 1 (1) / Blasko, Lövei (1), Kuleshov / Hunt (1), DOYLE 1 (1), PINEO 1 / Trozsák, Miskolczi, Farkas M. Edző: Láda Balázs
Kapura lövések: 48–40
Emberelőny-kihasználás: 4/1, ill. 4/1
MESTERMÉRLEG
Strenk Hunor: – Büszke vagyok a srácokra, még 0–4 után is jól játszottunk, ám nem voltunk elég óvatosak a koronggal, ezeket a szituációkat pedig megbüntette a DVTK. Négygólos hátránynál időt kértem, átbeszéltük a dolgokat a csapattal, lendületbe jöttünk és visszajöttünk a mérkőzésbe. Az első sorunk fontos gólokat szerzett, de ez egy csapatteljesítmény volt.
Láda Balázs: – Nehéz mit mondani egy ilyen mérkőzés után, négygólos előnyre tettünk szert, ám ezt követően egyre több időt töltöttünk a büntetőpadon, ami megtörte a játékunkat, elveszítettük a fonalat. Hiába hívtuk fel a játékosok figyelmét dolgokra. Többet nem szeretnék, mert a végén még büntetést kapok, abból pedig ezúttal is kaptunk eleget.
SC CSÍKSZEREDA (romániai)–DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK 6–2 (2–2, 3–0, 1–0)
Csíkszereda, 1100 néző. V: Csomortáni, Gergely, Simon R. (romániaiak), Chinde (román)
CSÍKSZEREDA: Adorján – Davis (1), Ferencz-Csibi (1) / Salló, LÁDAY (2) / Gecse 1, Pivcakin / Casaneanu, Kristó – Péter B., Részegh T., TARASZOV 1 (1) / ROKALY SZ. 2, Honejsek, BECZE 1 (2) / Forsberg, Reisz (1), Rokaly N. / Silló, Márton, FODOR 1 (1). Edző: Kevin Constantine
DUNAÚJVÁROS: Sági Máté – LEITER (2), Tóth G. / Kluuskeri, Mazzag / Faith, Bánki / Jurkovics – Sági Martin (1), Zohovs, Watkins 1 / Jensen, RITTER 1, Hári N. / Green, Cseh, Csémi / Sári K., Zorin, Kuminka. Edző: Somogyi Balázs
Kapura lövések: 47–19
Emberelőny-kihasználás: 4/2, ill. –
MESTERMÉRLEG
Kevin Constantine: – Eddig egyetlen mérkőzésen sem szereztünk ennyi gólt, egész évben ez volt az egyik nagy problémánk. Mi tizenhat nap után játszottunk ismét mérkőzést, az ellenfelünk előző nap, így a találkozó elején ez előnyt jelentett nekik. A második harmadtól sokkal jobbak voltunk, ez elegendő volt a győzelemhez. Sorozatban öt sikernél tartunk, úgy tűnik, most vagyunk a legjobb formában, várjuk a rájátszást.
Somogyi Balázs: – Jól kezdtünk, amit megbeszéltünk a találkozó előtt, azokat betartottuk az első harmadban. A második játékrészben sok korongot adtunk el, ezzel pedig megvertük saját magunkat. Sok olyan dologgal foglalkoztunk, ami nem a jégkoronghoz kapcsolódik, mint például egymásnak beszólogattunk a padon, és így nem feltétlenül arra koncentráltunk, hogy segítsünk magunkon, nem voltunk egy csapat.
FEHA19–FTC-TELEKOM 2–4 (0–3, 2–0, 0–1)
Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 282 néző. V: Máhr-Stumpf, Németh M., Gottlibet, Szabó D.
FEHA19: Melnyicsuk – Bajkó, CSOLLÁK / Erdőhelyi, BOGESICS (1) / Szabó P., Salamon / Balázsi – Zezelj (1), Dobos (1), Farkas L. / KECELI-MÉSZÁROS 1, Hakanen, Szita / Németh Z., KERESZTES ZS. 1, Nádor / Balasits, Alapi, Szöllősi. Edző: Tokaji Viktor
FTC: Kalnins – Tyni, Kärmeniemi (1) / Bán, CRESPI / HRABAL (1), Haranghy / Kárpáti – Turbucz, BRADY 3, BOOTH (3) / Molnár D., Kestilä, Mattyasovszky / NICHOL (1), RING 1, Tóth G. / Galajda, Banga, Németh A. Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 39–43
Emberelőny-kihasználás: 6/1, ill. 5/0
MESTERMÉRLEG
Tokaji Viktor: – Nem kezdtünk jól, ennek hangot is adtam az öltözőben. Aztán összekaptuk magunkat, azt az arcunkat mutattuk, ami jellemzett minket az idény során korábban. Az FTC-nek nem lehet három gólos előnyt adni. Visszajöttünk a meccsbe, voltak helyzeteink, előnyeink, de nem voltunk eléggé „f@szagyerekek”. Bízom benne, hogy sokat tanulunk ebből, mert az ob I-ben, a rájátszásban már nem elég a jó játék, ott meg kell találni a módját a győzelemnek.
Fodor Szabolcs: – Örülök, hogy szoros lett, jobb egy ilyen meccsből érkezni az ob I rájátszásába, ahol küzdeni kell a győzelemért. Tudjuk jól, hogy a fehérvári csapat mindig komoly ellenfél, és nem könnyű legyőzni őket. Az elején úgy tűnhetett, hogy könnyű lesz, de nem lett az.
BJAHC–ÚJPESTI TE 5–1 (0–1, 3–0, 2–0)
Vasas Jégcentrum, 587 néző. V: Tóth R., Nagy A., Váczi, Kövesi B.
BJAHC: FARKAS R. – SZABÓ B. 1, Szabó D. / Pozsgai (1), HORVÁTH M. (2) / Varga A., Roach / Dóczi Zs., Boros – SOFRON 1, Keresztes L, Schlekmann / Blackwater (1), NAGY K. 2 (1), Molnár B. / Somoza, Nagy G. (1), Santerno 1 / Ravasz, Weideman, Tóth R. Edző: Kangyal Balázs
UTE: Erdei K. – Sol, Tornyai / Franyó, Kiss D. / Pokornyi, Rósa / Kovács S. – WALKER (1), Stevenson, DANSEREAU 1 / Kiss P., McNulty, Laskawy / Szabó Rácz, Pelech, Szalma / Vértes, Páterka, Kovács A. Edző: Jason Morgan
Kapura lövések: 40–20
Emberelőny-kihasználás: 4/2, ill. 3/0
M | GY | HGY | HV | V | L–K | Gk | P | |
1. Budapest Jégkorong Akadémia | 36 | 22 | 4 | 4 | 6 | 138–91 | +47 | 78 |
2. Gyergyói Hoki Klub | 36 | 24 | 2 | 2 | 8 | 160–101 | +59 | 78 |
3. DEAC | 36 | 19 | 4 | 1 | 12 | 144–117 | +27 | 66 |
4. Corona Brasov | 36 | 17 | 3 | 1 | 15 | 113–119 | –6 | 58 |
5. FTC-Telekom | 36 | 14 | 5 | 3 | 14 | 133–115 | +18 | 55 |
6. Sport Club Csíkszereda | 36 | 13 | 4 | 2 | 17 | 83–94 | –11 | 49 |
7. DVTK Jegesmedvék | 36 | 12 | 3 | 6 | 15 | 94–104 | –10 | 48 |
8. UTE | 36 | 12 | 2 | 5 | 17 | 100–116 | –16 | 45 |
9. FEHA19 | 36 | 10 | 4 | 3 | 19 | 82–113 | –31 | 41 |
10. Dunaújvárosi Acélbikák | 36 | 6 | – | 4 | 26 | 91–168 | –77 | 22 |