Erste Liga: megvan a Brassó új vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2025.02.12. 14:56
Strenk Hunor a Brassó új vezetőedzője (Fotó: Corona Brasov)
Strenk Hunor lett a jégkorong Erste Ligában címvédő Corona Brasov vezetőedzője.

A klub szerdán, az alapszakasz záró napján jelentette be, hogy az idény hátralévő részében az eddigi másodedző, Strenk Hunor veszi át Dave MacQueen szerepkörét, míg Sébastien Piché lesz az új segítő. MacQueen az idény végéig tanácsadóként segíti a brassóiakat. 

„Tulajdonképpen most lett hivatalos a kinevezésem, de az elmúlt mérkőzéseken már én láttam el a vezetőedzői teendőket. Volt január végén egy rosszul sikerült miskolci, debreceni túránk, és a Román Kupát sem tudtuk megnyerni” – mondta az MTI-nek a 33 éves Strenk, akinek ez az első vezetőedzői megbízatása, Brassó előtt Dunaújvárosban és Miskolcon, illetve magyar utánpótlás-válogatottaknál is másodedző volt. 

„A Fradi ellen szeretnénk jól felkészülni, de a következő három hétben 13 román bajnoki mérkőzés is vár ránk. Sokat erősődött a magyar bajnok, de bízom benne, hogy mi is tudunk javulni a negyeddöntőre” – tette hozzá.

A Corona szerdán (ma este) a DVTK Jegesmedvék ellen zárja az alapszakaszt, és a negyedik vagy az ötödik helyen végez, így a Ferencvárossal találkozik a negyeddöntőben, csak az a kérdés, hogy nála lesz-e a pályaelőny vagy a zöld-fehéreknél. A két csapat tavaly a fináléban csapott össze egymással.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik