Az utolsó előtti játéknapon hat csapat lépett jégre az Erste Liga alapszakaszában kedd este. Köztük a Gyergyói HK, amely hazai pályán fogadta a hatodik DVTK Jegesmedvéket. Az erdélyi csapat az első helyre hajt, de ennek megszerzésére csak úgy volt esélye, ha az utolsó meccsén a miskolciak ellen több pontot szerez, mint a szerdán a jégre lépő Budapest Jégkorong Akadémia HC.
Markus Juurikkala együttese magához képest visszafogottan játszott, persze a DVTK-nak is volt még tétje a párharcnak, hiszen az 5. helyezett Ferencváros csak három ponttal volt előtte a fordulót megelőzően. A jég a második harmad legvégén tört meg, akkor Fejes Nándor szerzett vezetést a hazaiaknak, de még a második dudaszó előtt kiegyenlített a vendégegyüttes. A záró játékrészben gyakorlatilag megismételték a gyors gólváltást a felek, igaz, Vladiszlav Kulesov lövését csak hosszas videózás után adták meg. Az erdélyiek azonban harmadszor is vezetést szereztek, majd ütöttek még kettőt, erre pedig már nem tudott reagálni a DVTK, így begyűjtötte a három pontot a Gyergyó, de a sorsa nem a saját kezében van, hiszen ha Kangyal Balázs csapata, a BJA HC nyer szerdán, akkor a jobb egymás elleni eredmények miatt megelőzi az erdélyieket, és az élen zárja az alapszakaszt.
A Gyergyóhoz kapcsolódó hír, hogy a kispadon ült a csapat kedden bejelentett új kapusa, a finn Karolus Kaarlehto, aki az osztrák központú ICEHL-ben szereplő Asiagótól érkezett a székely csapathoz.
A játéknap másik két mérkőzésén a DEAC kétgólos előnybe került az FTC ellen, amely Mattyasovszky Gergely duplájával egyenlített, majd a debreceniek 6–5-re nyertek idegenben, a Corona Brasov pedig sima meccsen, hazai pályán 6–1-re legyőzte a Dunaújvárosi Acélbikákat.
ERSTE LIGA
ALAPSZAKASZ
UTOLSÓ ELŐTTI JÁTÉKNAP
CORONA BRASOV (romániai)–DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK 6–1 (2–0, 2–0, 2–1)
Brassó, 728 néző. V: Gergely, Magyar (mindketten romániaiak), Chinde (román), Szabó L. (romániai)
BRASSÓ: Dubeau – Racine-Clarke, O. Williams (1) / Boriszenko (2), WILLETS 1 (1) / Bors, Farkas T. (1) / Gajdó T., Kovács E. – VALCHAR 2, WELSH 1 (2), Levin (2) / Zagidullin, Kóger D., Van Wormer / Szkacskov 1, Gliga, Rokaly-Boldizsár 1 (1) / Szabó K. (1), Gajdó B., R. Vasile. Edző: Dave MacQueen
DAB: Bejó – Tóth Gergely 1, Leiter / Kluuskeri, Mazzag / Faith, Bánki / Jurkovics – Sági Martin (1), Zohovs (1), Watkins / Jensen, Ritter Z., Hári N. / Cseh, Zorin, Green / Sári, Kuminka, Csémi. Edző: Somogyi Balázs
Kapura lövések: 59–26
Emberelőny-kihasználás: 2/1, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Strenk Hunor (másodedző): – Hatvan percig jól játszottunk, ami nagyon fontos volt, hiszen nem tudhattuk biztosan, milyen formában leszünk a nemzetközi szünet után. Az a célunk, hogy a rájátszásra teljesen készen álljunk, és a legjobb formába kerüljünk. Vissza kell építenünk az önbizalmunkat, és lépésről lépésre jobbnak lennünk. Jó lehetőség a gyakorlásra az alapszakasz utolsó meccse szerdán.
Somogyi Balázs: – Az már korábban eldőlt, hogy nem jutunk be a rájátszásba, így tét nélkül játszottunk Brassóban. Igyekeztünk a saját játékunkat játszani, és azon dolgozni, hogy minél működőképesebb legyen a rendszerünk, hiszen az ob 1-ben még várnak ránk tétmeccsek. Fiatal, 19 éves kapusunk első teljes meccsét játszotta a ligában, és azt kell mondjam, az első két harmadban majdnem tökéletesen védett, meccsben tartott minket.
GYERGYÓI HK (romániai)–DVTK JEGESMEDVÉK 5–2 (0–0, 1–1, 4–1)
Gyergyószentmiklós, 870 néző. V: Korbuly, Mach, Váczi D., Kövesi
GYERGYÓ: Rinne – Haaranen, Jalasvaara / Mesikämmen, Fejes 1 / Imre (1), Györfy / Sándor – Sándor-Székely, SÁRPÁTKI 1 (1), ORBAN 2 (1) / Vincze P. (1), Császár (1), Vayrynen 1 / Ádám, Tranca, Szigeti / Simon, Csiszer, Vincze G. Edző: Markus Juurikkala
DVTK: Vosvrda – Vokla, Szathmáry / Szirányi, Vojtkó / Masella, Skrabov / Szalay – Berdnyikov, Pineo, Zitny / Hunt, DOYLE 1 (1), Lövei (1) / Kulesov 1, Rétfalvi, Blasko / Trozsák, Miskolczi (1), Farkas M. Edző: Láda Balázs
Kapura lövések: 35–28
Emberelőny-kihasználás: 2/0, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Markus Juurikkala: – Szoros meccs volt, de nem most játszottunk a legjobban. Nem nagyon tudunk összpontosítani, és ez hatással volt a játékunkra. Sok esetben a kapusunk mentett meg minket, és érződött, hogy több fontos játékosunk is hiányzik. Mindezek ellenére megtaláltuk a győzelemhez vezető utat.
Láda Balázs: – Ha valaki csak az eredményt nézi, azt hiheti, sima meccs volt, pedig kiélezett csata zajlott a jégen. Az első harmadban volt a legtöbb helyzetünk, fontos is volt, hogy jól kezdjük a meccset. A kapu előtt határozottabb volt az ellengél, és kihasználta a hibáinkat, viszont minden esélyünk megvolt a pontszerzésre.
FTC-TELEKOM–DEAC 5–6 (1–2, 1–0, 3–4)
Tüskecsarnok, 544 néző. V: Dósa, Gebei G., Kis-Király, Varjú
FTC: Arany – Tyni, KÄRMENIEMI (2) / Seregély Máté, Crespi / Bán, Hrabal (1) / Kárpáti, Haranghy – Turbucz, Brady, Booth / Molnár D. 1 (1), KESTILÄ 2 (1), MATTYASOVSZKY 2 / Banga, Ring, (2) Tóth G. / Galajda, Nichol, Németh A. Edző: Fodor Szabolcs
DEAC: Szeles – Kloz 1 (1), Jakabfy S. / Usztyinyenko, Dobmayer / Eliszejev (1), Bukor / Jakabfy Cs. – Atlasz, Novotny, Mihalik A. (1) / MOZER 1 (1), GALOHA 1 (2), CULIGIN1 (1) / Bucskin (1), Kreisz B., Senfeld 1 / Mihalik G., Kozma 1, Szmirnov. Edző: Vaszjunyin Artyom
Kapura lövések: 30–43
Emberelőny-kihasználás: 2/0, ill. 4/0
M | GY | HGY | HV | V | L–K | Gk | P | |
1. Gyergyói Hoki Klub | 36 | 24 | 2 | 2 | 8 | 160–101 | +59 | 78 |
2. Budapest Jégkorong Akadémia | 35 | 21 | 4 | 4 | 6 | 133–90 | +43 | 75 |
3. DEAC | 36 | 19 | 4 | 1 | 12 | 144–117 | +27 | 66 |
4. Corona Brasov | 35 | 16 | 3 | 1 | 15 | 107–115 | –8 | 55 |
5. FTC-Telekom | 35 | 13 | 5 | 3 | 14 | 129–113 | +16 | 52 |
6. DVTK Jegesmedvék | 35 | 12 | 3 | 6 | 14 | 90–98 | –8 | 48 |
7. Sport Club Csíkszereda | 35 | 12 | 4 | 2 | 17 | 77–92 | –15 | 46 |
8. UTE | 35 | 12 | 2 | 5 | 16 | 99–111 | –12 | 45 |
9. FEHA19 | 35 | 10 | 4 | 3 | 18 | 80–109 | –29 | 41 |
10. Dunaújvárosi Acélbikák | 35 | 6 | – | 4 | 25 | 89–162 | –73 | 22 |