Jégkorong Négy Nemzet Torna: Sofron is ott van Majoross Gergely keretében

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2025.01.23. 18:39
Fotó: jegkorongszovetseg.hu
Majoross Gergely, a magyar férfi jégkorong-válogatott kapitánya 28 fős keretet állított össze a két hét múlva sorra kerülő Négy Nemzet Tornára – a névsorban ott van Sofron István is.

 

A magyar szövetség honlapjának csütörtöki híre szerint a szakember Farkas Olivér, Haranghy Bence és Mihalik Gergő személyében három újoncot hívott meg a csapatba, valamint három olyan játékost – Ambrus Csongort, Horváth Donátot, Tornyai Gábort –, akik decemberben debütáltak.

A szakvezető több kulcsjátékosára nem számít ezúttal, mert a tavaszi világbajnokság érdekében óvja a túlterhelés alatt lévő vagy sérülésből lábadozó jégkorongozókat, és olyan keretet állított össze, mellyel már a középtávoli jövőt is építi.

„Sokakra igaz, hogy akkora terhelés alatt vannak az egyesületeikben, illetve olyan fontos szakaszba ért a klubszezonjuk, hogy nem volna bölcs most őket is behívni és utaztatni” – idézte a honlap Majoross Gergelyt. 

„Az ICEHL-ben szereplő Fehérvárnak például az egész idénye túlterhelt, hiszen a Bajnokok Ligája-szereplés után kezdődött is az alapszakasz, majd jött az azóta sem véget érő sérüléshullám, ami miatt az aktuálisan egészséges játékosoknak túl sokat kell vállalniuk, adott esetben sérülésből alig visszatérve.”

A mostani keretben ugyanakkor vannak nagy visszatérők, ugyanis ismét ott lesz a csapatban Nagy Krisztián, illetve Sofron István. Utóbbi a korelnök is, mivel február végén tölti be a 37. életévét.

A válogatott másfél hét múlva, február 3-án a Tüskecsarnokban kezdi a felkészülést a tornára, majd két nappal később utazik Sosnowiecbe, ahol csütörtökön, pénteken és szombaton kora délután játssza a mérkőzéseit Szlovénia, Olaszország és a házigazda lengyelek ellen.

A MAGYAR JÉGKORONG-VÁLOGATOTT KERETE

KAPUSOK: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (HK Poprad, szlovák)

HÁTVÉDEK: Csollák Márkó (Hydro Fehérvár AV19), Farkas Olivér (SaiPa, finn), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Haranghy Bence (FTC-Telekom), Horváth Donát (FEHA19), Horváth Milán (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Ortenszky Tamás (EHC Winterthur, svájci), Szabó Bence (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék), Tornyai Gábor (UTE)

CSATÁROK: Ambrus Csongor (Hydro Fehérvár AV19), Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Csányi Karol (HK Nitra, szlovák), Horváth Bence (Jukurit, finn), Mihalik Gergő (DEAC), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Krisztián (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nemes Márton (Mora IK, svéd), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Sárpátki Tamás (Gyergyói HK), Schlekmann Márk (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Sofron István (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Varga Balázs (JoKP, finn)

 

Legfrissebb hírek

Kanadai szaktanácsadó a Magyar Jégkorongszövetségnél

Jégkorong
15 órája

19 éves támadót szerződtetett a Dunaújváros

Jégkorong
15 órája

Jégkorong: lerakta az alapokat az újjáalakuló U20-as válogatott

Utánpótlássport
2025.08.20. 18:24

Erdély Csanád örül a Ferencváros érkezésének

Jégkorong
2025.08.19. 17:15

Szoros mérkőzésen rávezetésekkel kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2025.08.16. 20:17

Kangyal Balázs: Ez a Fradi már csak nevében az a Fradi, mint jó néhány éve volt

Jégkorong
2025.08.15. 15:28

Kétcsúcsú piramis – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
2025.08.14. 23:12

Erste Liga: izgatottan készül második miskolci évadára vezetőedzőként Láda Balázs

Jégkorong
2025.08.08. 10:17
Ezek is érdekelhetik