Jégkorong: február 16-án kezdődik az ob I negyeddöntője, a BJA már elődöntős

Vágólapra másolva!
2025.01.21. 19:41
Fotó: jegkorongszovetseg.hu
Február 16-án kezdődik a jégkorong ob I negyeddöntős sorozata.

A magyar szövetség keddi hírlevelében hangsúlyozta, hogy a mostani idényben az ob I-es helyezések külön sorozatban dőlnek el. Az Erste Liga alapszakaszában a magyarországi csapatok egymás elleni mérkőzéseinek eredményei alapján kialakult tabella első helyezettje automatikusan a legjobb négy közé került, ez pedig a Budapest JAHC.

Az már vasárnap eldőlt, hogy a Budapest JAHC mögött a DEAC másodikként, a DVTK Jegesmedvék alakulata – amelynek az Erste Ligában már csak erdélyi ellenfelei lesz – pedig harmadikként végez. A FEHA19 a negyedik, az UTE jelenleg megelőzi a címvédő FTC-Telekomot, igaz, a zöld-fehérek két mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A hetedik biztosan a Dunaújváros lesz.

A BJA automatikusan bejutott az ob I elődöntőjébe, a többi hat csapat két győzelemig tartó párharc során küzd a továbbjutásért: a második a hetedik, a harmadik a hatodik, a negyedik pedig az ötödik helyezett ellen. Így az már most eldőlt, hogy az egyik negyeddöntőben a DEAC az Acélbikákkal találkozik majd.

Az ob I-es negyeddöntő február 16-án kezdődik, a második meccseket két nappal később rendezik, ha pedig szükséges, a harmadik találkozó február 19-én lesz. A magyar elődöntő szintén az egyik fél második sikeréig tart, ennek játéknapjai: február 21., 23. és ha szükséges 24.

A negyed- és elődöntős párharcokat az alacsonyabban rangsorolt otthonában kezdik a csapatok, majd a magasabban rangsorolt együttes pályáján rendezik a második és az esetleges harmadik mérkőzést.

A magyar bajnoki fináléban már három meccset kell nyerni az aranyéremért. A döntő február 26-án indul, a további játéknap február 28., március 2., valamint szükség esetén március 4. és 6. Itt már felváltva rendezik a meccseket, és a magasabban rangsorolt klub otthonában kezdődik a párharc.

 

Legfrissebb hírek

Cél a bennmaradás – 25 játékossal készül az elit-vb-re a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.03.19. 15:31

Jégkorong: Ravasz Csanád a duplázásra tör a BJA-val

Utánpótlássport
2025.03.12. 20:51

A jövőben is a magyar játékosok fejlesztése a cél a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
2025.03.07. 12:48

Jégkorong: megkezdődött a jegyárusítás a Magyarország–Kanada mérkőzésre

Jégkorong
2025.03.06. 15:10

A BJA a második meccset is behúzta a jégkorong ob I döntőjében

Jégkorong
2025.02.28. 21:47

Jégkorong: az FTC legyőzte a Hydro Fehérvárt, és MK-győztes lett

Jégkorong
2025.02.01. 21:17

Jégkorong: döcögősen indult az év, de nem sok hiányérzetünk lehet

Jégkorong
2025.01.06. 09:20

Majoross Gergely: Szeretnénk történelmi tettet végrehajtani

Jégkorong
2024.12.29. 12:19
Ezek is érdekelhetik