Büntetőkkel győzött a magyar jégkorong-válogatott Brunicóban

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.12. 22:03
Szétlövéssel győztek a mieink (Fotó: MJSZ)
A magyar jégkorong-válogatott büntetőkkel 2–1-re győzött az olasz csapat vendégeként a brunicói felkészülési mérkőzésen csütörtökön.

Majoross Gergely szövetségi kapitány ezúttal főleg fiatalokra számított, hiszen például a Hydro Fehérvár AV19-et felvonultató osztrák liga sem állt le a nemzetközi héten. A hazaiaknál viszont teljes volt a keret, szinte a legerősebb összeállításban lépett pályára. Ennek ellenére bátran kezdtek a vendégek, és az 5. percben Ambrus Csongor talált be. 

Bálizs Bence remekül védett, és erőt adott a társaknak. Egészen az 53. percig állta a rohamokat a védelem, ekkor Tommy Purdeller egyenlített.

A ráadás nem hozott gólt, a szétlövésben pedig a magyarok céloztak pontosabban: mind a négy rávezetést értékesítették, míg a hazaiak kétszer is rontottak. A két gárda pénteken ismét összecsap Brunicóban.

JÉGKORONG
Férfi nemzetközi mérkőzés
Olaszország–Magyarország 1–2 (0–1, 0–0, 1–0, 0–0, 0–1) – szétlövéssel
G: Purdeller (53.), ill. Ambrus (5.)

 

Legfrissebb hírek

A nyaraló, ahol nem pihent a szakmai stáb – interjú Kiss Dáviddal

Jégkorong
2025.05.30. 09:27

Mihalik András: Mindenki kihordott egy kisebb szívinfarktust!

Jégkorong
2025.05.28. 08:49

Hári János: A dánok és a norvégok szintjét kell elérni

Jégkorong
2025.05.23. 09:04

Már jobban van és költözik a jégkorong-vb-n agyrázkódást szenvedő Ambrus Gergő

Jégkorong
2025.05.22. 14:26

Jégkorong-vb: Jelenleg ez a realitás – Benk András

Jégkorong
2025.05.21. 15:46

„Okosabbak leszünk jövőre, most volt olyan, hogy csak a szívünk vitt előre”

Jégkorong
2025.05.21. 14:54

Bennmaradás, katarzis nélkül – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2025.05.21. 06:38

Nilsson és Hári a benn maradó magyar hokicsapat legjobbja; Marco Rossi megfiatalította a keretet

E-újság
2025.05.20. 23:55
Ezek is érdekelhetik